Felhívás

Kedves Szurkolónk!

Örömmel értesítünk, hogy idén is lehetőséged nyílik személyi jövedelemadód 1%-ával támogatni a Sándor Károly Alapítványt.

Mint bizonyára Te is tudod, évek óta működik Agárdon a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia, mely a legtehetségesebb utánpótláskorú labdarúgók képzésére szakosodott. Ez az intézmény biztosítja jelenleg az MTK folyamatos és egyedülállóan magas színvonalú közvetlen utánpótlását.

Ahogy azt Te is hétről-hétre tapasztalhatod, az MTK folyamatosan megújuló felnőtt csapatának gerincét évek óta olyan fiatal tehetségek alkotják, akik Agárdon nevelkedtek. Jelenleg két korosztályban, 41 játékos tanul és fejlődik Agárdon. Ezek a játékosok az elkövetkező években méltó utódai lehetnek a Kanta József vezérletével 2008-ban bajnokságot nyert saját nevelésű csapat tagjainak, vagy akár a régmúlt közönség-kedvenceinek, mint Orth Györgynek vagy Hidegkuti Nándornak.

A Sándor Károly Labdarúgó Akadémia működtetésével továbbra is egyedülálló hátországot tudunk biztosítani az MTK számára.

A PROGRAM SZÍNVONALÁNAK MEGTARTÁSÁHOZ, ILLETVE EMELÉSÉHEZ (a tehetségek felkutatásához, gondozásához, és a létesítmények fejlesztéséhez) AZONBAN MOST TE IS HOZZÁJÁRULHATSZ!

Ehhez nem kell mást tenned, mint rendelkezni személyi jövedelemadód 1%-ának a Sándor Károly Alapítvány javára történő felajánlásáról.

Üdvözlettel: Sándor Károly "Csikar"

Sándor Károly Ifjúsági Sport Alapítvány

Adószám: 18245419-1-43

Bajnokság állása

poz. csapat m gólok p
1 DVSC-TEVA 25 52 - 29 50
2 Győr 25 42 - 30 47
3 Videoton 25 44 - 28 42
4 FTC 25 40 - 32 42
5 Diósgyőr 25 39 - 30 42
6 Haladás 25 34 - 27 41
7 PMFC 25 34 - 32 35
8 Kecskemét 25 35 - 34 33
9 Honvéd 25 33 - 30 33
10 Pápa 25 29 - 37 30
11 Újpest 25 38 - 40 29
12 PFLA 25 32 - 33 28
13 MTK BUDAPEST 25 30 - 35 25
14 Mezőkövesd 25 25 - 42 23
15 Paks 25 28 - 40 22
16 Kaposvár 25 22 - 42 16

Góllövõlista

Név Gólok száma
Kanta József 7
Pölöskei Zsolt 6
Torghelle Sándor 4
Varga Szabolcs 2
Vass Patrik 2
Horváth Zsolt 2
Bese Barnabás 2
Dragan Vukmir 1
Eppel Márton 1
Fejes András 1
Ladányi Tibor 1
Batik Bence 1

Osztályozó

MTK Budapest - Budapest Honvéd
a jelenlegi állás
Játékos neveÁtlag pontszám
Végh Zoltán 6.38
Zsidai László 6.27
Urbán Gábor 6.12
Hrepka Ádám 6.12
Pintér Ádám 5.78
Bori Gábor 5.59
Pál András 5.59
Szabó Ádám 5.39
Horváth Levente 5.26
Pátkai Máté 5.22
Kecskés Tamás 5.17
Rodenbücher István 5.09
Mladen Lambulics 5
Pollák Zoltán 4.9
Kulcsár Tamás 4.72
Nagy Gábor 4.72
Szatmári Zoltán 4.59
Bajúsz Endre 4.41
Marko Radulovics 4.24
Osztályozom!

Hogyan állítaná össze a csapatot?

A(z) elleni mérkőzés kezdőcsapata *
Szavazok!
Játékos neveszavazatok
* az eddigi szavazatok alapján.




Szavazás

.
Korábbi szavazások eredményei

Kapcsolat

Lépjen kapcsolatba játékosainkkal, vezetõinkkel!

Ha szeretne személyesen is kapcsolatba lépni Juhász Rolanddal, Végh Zoltánnal, Kanta Józseffel, Halmai Gáborral, vagy éppen Garami Józseffel és a többi szakemberrel, nem kell mást tennie, mint az Ön által választott e-mail címre elküldje kérdését, hozzászólását, észrevételét, s a tárgy rovatba a címzett nevét.

A kérdezett játékos, vagy szakember rövid idõn belül válaszolni fog levelére.

klubvezetes@mtkhungaria.hu

jatekosok@mtkhungaria.hu

szakvezetes@mtkhungaria.hu

up@mtkhungaria.hu



Keresés

  

Hírlevél

E-mail címem:

Kizárólagos
sportszerszállítónk




Együttműködő partnereink


Köszönjük rajongóinknak, hogy eddig 29022706 alkalommal tekintették meg oldalainkat.
© MTK Hungária - www.mtkhungaria.hu - Minden jog fenntartva.

A honlapot az MTK Budapest üzemelteti.
Az oldal adatait, szövegeit, és képeit felhasználni csak a forrás feltüntetésével szabad.