|
1888. november 16-án hívta össze alakuló közgyűlését a Magyar
Testgyakorlók Köre.
Az alapító tagok a magyar arisztokrácia és a zsidó polgárság köréből
verbuválódtak. A feljegyzések Donáth Sándor, Horner Ármin, Klauber Izidór,
Kohn Arnold, Leitner Ármin, László Lajos, Müller Dávid, Sachs Lipót,
Szekrényessy Kálmán, Tóth Lajos és id. Weisz Dezső nevét őrízték meg.
Titkárnak Donáth Sándort választották.
1901. március 12-én megalapították az MTK labdarugó szakosztályát. Az első
meccsre azonban csak 1901. október 20-án került sor a BTC III-IV. vegyes
csapatával, az eredmény 0:0 lett.
1902-ben a klubot a soron következő bajnoki idényben a II. osztályba
sorolták, ahol második lett a Postás mögött.
Az MTK az 1903-as bajnoki évet már az első osztályban kezdhette el. A
tavaszi-őszi rendszerben lebonyolított bajnokság rögtön szép sikert hozott. Az
MTK harmadik lett az FTC és a BTC mögött. Május 10-én pedig legyőzték az
addig veretlen BTC-t 3:1 arányban.
1903. Április 13. MTK-SOUTHAMPTON FC
Sár, Steiner, Nagy, Károly, Felhôsi, Hoffer-Herquet- Pozsonyi
Deutsch, Zulv, Frank, Spitz
Ezután új korszak kezdődött a magyar
labdarúgásban, ami azóta sem ért véget - az MTK és az FTC párharca.
1904-ben a focisták bajnoki címet nyertek az FTC és a BTC elött. A klub sikerei
mögött már ott állt - eleinte alelnökként, utána elnökként - Brüll Alfréd.
1905-től mint klubelnök vált a klub soron következő, közel négy évtizedes
történetének meghatározó személyiségévé. Saját magánvagyonát áldozta a kék-
fehérek felemelkedéséért.
Az 1907-1908-as bajnokságot újra az MTK nyerte.
A következő diadalt a Magyar Kupa megszerzése jelentette 1910-ben. Az
MTK mindenkit legyőzve jutott az elődöntőbe, ahol az FTC-t 4:0
arányban ütötte ki. A döntőben a BTC várta csapatunkat. Az első meccs
döntetlen lett, a másodikon azonban már 3:1-re az MTK győzött.
Az MTK vezetőségének energiáját ebben az időben a pályaépítés kötötte le.
Az örök vetélytárs FTC már 1911-ben felavatta Üllői úti sporttelepét. Még az
év tavaszán Bárczy István polgármester támogatásával az MTK megkapta a
Temető dűlő és a Hungária körút mentén elterülő hét kataszteri
holdnyi területet.
Az MTK 1904.évi ôszi csapata
1907/08-ad idény meghozta az első veretlen bajnoki címet labdarúgóinknak. 1913/14-es bajnokság után fényes korszak következett.
Sorozatban 10 alkalommal fölényesen nyerte meg a kék-fehér gárda a BAJNOKSÁGOT. A szakvezetők közül is kiemelkedett Jimmy Hogan (angol)
hozzáértő, szakszerű munkája, méltán emlegették - hősi idők - voltak ezek.
1912. március 31-én meg lehetett tartani a nyitó mérkőzést, ahol a
kezdőrugást a budapesti polgármester, Bárczy István végezte el. A sikeres
stadionavatón az MTK 1:0-ra legyőzte az FTC-t.
A következő évtől egy olyan sorozatott produkált a klub, amely azóta is
példa nélkül áll a magyar labdarúgás történetében. Egymás után tíz bajnoki
címet szerzett a kék-fehér csapat, 1913-tól 1925-ig nem talált komoly ellenfelet
a magyar bajnokságban.
A kék-fehér csúcs az 1917-1918-as év volt, amikor is a csapat 147 gólt rúgott és
emellett mindössze csak 10-et kapott 22(!) mérkőzés alatt.
Az MTK két legendás világklasszis csatára összesen 87(!) gólt szerzett. Schaffer
46, míg Schlosser 41 góllal zárta a bajnoki szezont.
Az 1913-1914-es bajnoki cím után új edző érkezett a csapathoz. Jimmy
Hogan. Az MTK-nál töltött öt év alatt nem sok hibát követett el, hiszen
pontosan öt bajnoki címet szerzett a csapattal. A fantasztikus tréner ezzel a
teljesítményével máig az MTK legsikeresebb edzőjének tekinthető.
A nemzetközi futballélet a világháború ellenére sem állt le teljesen. 1916-ban
például 10 nemzetközi meccset játszott az MTK osztrák csapatok ellen, a mérleg
- nyolc győzelem és két döntetlen!
A válogatottban általában 8-9 MTK játékos kapott helyet. Az 1917
novemberében megrendezett Ausztria-Magyarország találkozón szerepelt
például először a nemzeti csapatban Orth György, aki fiatalon a Vasasból
igazolt át az MTK-ba.
Az MTK páratlan sorozata az 1925-1926-os bajnoki évben szakadt meg. A bécsi
Amateur elleni mérkőzésen a durvaságáról hírhedt osztrák hátvéd, Tandler
szétrúgta Orth térdét, aki egy évre harcképtelenné vált. Orth Gyuri soha többé
nem lett már a régi. Kertész II. is ekkor távozott, és ezt már nem bírta el a
csapat. Az FTC-nek 10 év után sikerült a már-már lehetetlennek tűnő
ábrándot megvalósítani - visszahódítani a bajnoki címet az MTK-tól.
Ekkor a magyar labdarúgás történetében nagy változások következtek.
A profi ligát 1926. Július 14-én alakították nyolc budapesti egyesület
részvételével. A létszám augusztus elején a Szeged és Szombathely csapatával
tízre bővült. Az MTK csapatát Hungária FC néven nevezte a
profibajnokságba, míg az MTK a budapesti amatőr I. osztályban szerepelt.
A profi bajnokság élmezőnyében egészen 1940-ig -egyetlen kivételtől
eltekintve- a Hungária, az FTC és az Újpest végzett az élen, változó sorrendben.
1931-1932-ben sikerült megnyernie a Hungáriának a Magyar Kupát, méghozzá
az FTC ellen, akik pedig ekkor nyertek 100%-os teljesítménnyel bajnokságot.
Az 1939-1940-es bajnoki esztendő a Hungária működésének utolsó évét
hozta.
Az 1936 őszén hatalomra került Darányi-kormány elméletileg fékezni
igyekezett az ismét előtérbe kerülő szélsőjobboldali áramlatokat, de a
mindinkább hitlerista érdekszférába kerülő ország bel- és külpolitikája éppen
ellenkező irányba módosult.
E folyamatoknak volt folytatása az 1938. május 29-én életbe lépett 15. tc.,
amelyben kimondták a zsidó hitfelekezethez tartozó sportolók szervezkedésének
korlátozását. Az 1939. 14. tc. értelmében intézkedéseket foganatosítottak a zsidó
sportvezetők leváltására. Az 1941. augusztus 8-án kihirdetett 15. tc.
értelmében kitiltották a zsidókat a sportegyesületekből.
Az 1940. június 26-ára a klubházba összehívott közgyűlésen az érintettek
hajlandónak is mutatkoztak a teljes visszavonulásra. A játékosok és más
érintettek azonban arra az álláspontra helyezkedtek, hogy elnökük és
munkatársaik nélkül nem akarnak tovább működni. A Hungária FC kimondta
teljes feloszlatását.
Az MLSZ támadásba lendült. Felfüggesztették az MTK játékjogát, a Hungária
körúti pályát pedig a szerződés lejártának mondva csinált ürügyén cinikus
módon a MOVE fasiszta szervezetének utalták át. Így megszünt az MTK is.
A két nagy ellenfél, a Ferencváros és az Újpest vezetősége egyaránt kérte a
döntés megváltoztatását.
Brüll Alfréd az MTK legendás elnöke - 1943-ban - az üldöztetések
megszüntetéséről kapott hamis értesülés nyomán hazatért Magyarországra,
ahol késöbb a nyilasok elfogták és meggyilkolták.
A világháború utáni kábulatból az MTK labdarugó szakosztálya viszonylag
gyorsan magához tért. Ekkoriban vette fel a kapcsolatot a vezetőség a
Jugoszláviában élő Bukovi Mártonnal. Az 1946-1947-es idényben már ő
irányította az MTK futballcsapatát.
Az MTK klubtörténetében a foci eredményességében hosszú-hosszú szünet következett.
1986/87 évben Verebes József edző szakmai irányításával lett bajnok az MTK. Újabb aranyos sikerélmény 1996/97. és 1998/1999
évi bajnokságban folytatódott. Ezekben az években Várszegi Gábor tulajdonos támogatásával az MTK Hungária név újbóli alkalmazásával
remény van a régebbi hagyomány visszaszerzésére.
A fejlődés az 1948-1949-es évadban már a második helyet jelentette az MTK-
nak, és a nemzetközi porondon is elődeihez méltó eredményeket produkált a
csapat. A következő két idényben a Textilesre keresztelt MTK előbb a
harmadik, majd a második helyett szerezte meg.
1953-ban ismét a Textiles Szakszervezethez került vissza az MTK. A
változatosság kedvéért ekkor Vörös Lobogó néven szerepelt a csapat.
Az 1956-os bajnoki idény félbeszakadt a harcok miatt és a következő 1957-es
szezonban már újra MTK néven szerepelt a csapat, és visszatért a kispadra
Bukovi Márton edző is. Ebben a "tavaszi" bajnokságban második helyen
végeztek a kék-fehérek.
Hidegkuti ekkor már az edzőségre készült, Bukovi segitőjeként dolgozta
végig a szezont. Hidegkuti az MTK-ban kezdhette el edzői pályafutását is, az
1959-1960. évben negyedik, rá egy évre pedig harmadik helyezést ért el a
csapattal.
Az 1962-1963-as idényben Kovács Imre vette át a csapatot és egy remek szezon
lezárásaként ezüstérmet nyert a csapattal. Ez az évad egy másik, talán az
elöbbinél is nagyobb sikert hozott. Az MTK könnyed játékkal került be a KK
döntőjébe, ahol a Vasas volt az ellenfél. Mindkét mérkőzést a
Népstadionban játszották- az első mérkőzés 2:1-es MTK diadallal, míg a
második 1:1-es döntetlennel végződött. Így az 1955-ös győzelem után
immár másodszor lett a Közép-Európa Kupa győztese az MTK!
A következő évadban majdnem sikerült a KEK-győzelem is, de a
döntőben a portugál Sportinggal az első mérkőzés 3:3-mal, míg a
megismételt döntő 1:0-s portugál győzelemmel végződött.
Ám ennek a kupasorozatnak volt egy, még a döntőnél is sokkal
emlékezetesebb párharca, a híres Celtic elleni összecsapás. Az elődöntő
első mérkőzésén a Celtic sima 3:0-ás győzelmet aratott, ekkor már
mindenki lefutottnak tekintette a továbbjutás kérdését.Kivéve azt a 15 ezer
szurkolót, aki végigbíztatta az első perctől oroszlánként harcoló
emtékásokat. A Népstadionban lejátszott visszavágón csodaszámba menő
eredmény született - MTK-Celtic 4:0!!!
1965-ben és 1966-ban Lakat Károly vezette az MTK futballcsapatának edzéseit.
Ezután Hideguti Nándor tért vissza a csapat kispadjára.
Az 1971-1972-es bajnokságban a csapat éppen hogy bent tudott maradni az
első osztályban.
Az MTK 1905.évi ôszi csapata
A következő két idényben Kalocsay Géza dr. irányította a csapatot, de neki
sem sikerült kitörnie a középszerűségből. Az 1975. Év nem csaj újabb
edzőváltást hozott, hanem a fúziót is a VM Egyetértés csapatával. Az MTK-
VM kispadján Kovács Imre váltotta Kalocsay dr.-t. Kovácsot Mezey György
követte, aki három idényen keresztül irányította a csapatot.
Az MTK labdarugó-szakosztályának egyik legcsúfosabb bajnoksága az 1980-
1981-es volt. A csapat 17. lett és története során először kiesett az első
osztályból. Aklub vezetői Sárosi Lászlót, a Vasa egykori hátvédjét kérték fel
edzőnek.
1982-1983-as bajnokságot újra az első osztályban kezdhette a csapat, az
edző továbbra is Sárosi maradt. A csapat a 12. helyen zárta az idényt. A
következő évben ismét Palicskó Tibor lett az edző, akinek vezetésével a 8.
helyen végzett a csapat.
1985-1986-ban a váci "sikertréner", Both József vezette a csapat edzéseit.
A következő évben sikerült edzőnek szerződtetni a Rába ETO-val többek
között két bajnoki címet szerző Verebes Józsefet.
Senki nem akarta elhinni, hogy sikerülhet megnyerni a bajnokságot 29 év után.
Ám sikerült!
Az 1988-1989. Centenáriumi évi bajnokság végén ismét dobogóra állhatott fel a
Verebes József által vezetett MTK-VM.
Az 1992-1993-as évben Verebes helyett Gellei Imre lett az edző és negyedik
lett a csapat. Ezért is teljesen megmagyarázhatatlan, hogy egy ilyen erős
játékosállománnyal rendelkező gárda hogyan végezhetett a következő
idényben a bajnokság utolsó(!) helyén.
A következő 1994-1995. évben érkezett Várszegi Gábor a csapathoz és neki
köszönhetően rendeződtek a dolgok.
A csapat hatalmas fölénnyel nyerte meg az NB II-es bajnokságot Bicskei
Bertalan edző vezetésével és került vissza az első osztályba.
Az 1995-1996-os idényben az újonc csapatnak megfelelő ötödik helyen
végzett az MTK, ám a vezetés nem elégedett meg ennyivel…
Idényközben Bicskeit Kisteleki, majd Kistelekit Garaba Imre váltotta a
kispadon.
1996-tól a csapat MTK Hungária néven szerepel a nemzeti bajnokságban.
Az 1996-1997-es év volt az áttörés éve az MTK legújabbkori történetében.
Garami József lett az edző, akinek vezetésével hihetetlen menetelésbe kezdett
a gárda, 15 meccset nyert zsinórban az MTK, ami a magyar bajnokság 1945
utáni történelmében példátlan sorozat. A csapat amellett, hogy fölényesen
megnyerte a bajnokságot, a Magyar Kupában is megszerezte a végső
győzelmet.
Emellett a Bajnokok Ligájában majd az UEFA Kupában is két kört menetelt.
1997-98-as bajnokságban idényközben távozott a sikeredző Garami József,
akinek helyét Egervári Sándor vette át a kispadon.
1999. május 8-án az MTK ismét megnyerte a Nemzeti Bajnokságot.
A bajnokság megnyerése ellenére 2000-ben új edző ült a csapat kispadján, a
holland Henk ten Cate személyében, vele is menetelt a csapat a Nemzetközi
Kupákban, de a bajnokságban "csak" a második helyre vezényelte a csapatot.
A 2000-2001-es évben a távozó holland szakember helyére egykori segítője
Pölöskei Gábor ült le, de vele csupán csak a hatodik lett a csapat.
A következő idényben már egykori válogatott játékosunk Bognár György ült
a kispadon és egy csodálatos őszt produkált. A tavasz azonban sikertelen volt
és még idény közben Bognárt a Hollandiát is megjárt Popovics Sándor váltotta a
kispadon. Ám a csapaton ő sem tudott segíteni, így a bajnokság utolsó
fordulóiban lecsúsztunk a harmadik helyre.
2002 nyarán visszatért a csapathoz korábbi sikeredzőnk Egervári Sándor,
akivel a szezon végén megszereztük az elsõséget.
|