Szekeres Adrián a Videotonban folytatja pályafutását. A két klub hosszú távú együttműködésének köszönhetően jött létre a megállapodás, melynek értelmében nyártól a fehérváriakat erősíti védőnk. Szekeres Adrián a Sándor Károly Akadémia egyik legígéretesebb növendéke volt, gyorsan a csapat egyik alapemberévé vált. A 23 esztendős hátvéd kiemelkedően teljesített a korosztályos csapatokban, és a válogatottaknak is alapembere volt. Az U19-es Európa-bajnokságon és az U20-as világbajnokságon is tagja volt a bronzéremig jutó együttesnek. Játékosunk közben tagja volt a 2008-ban bajnoki címet szerzett csapatunknak, mely után a Szuperkupát is elhódította az együttes. Az MTK alapemberévé és a közönség egyik nagy kedvencévé vált, aki a kiesést követően mindent megtett a feljutásért, és elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy a mieink a kupadöntőbe jutottak. Köszönjük Szekeres Adriánnak, amit az MTK-ért tett, és további pályafutásához sok sikert kívánunk!
|