Új rovatunkban minden hónapban a legjobbnak választott utánpótlás korosztályú játékost mutatjuk be. Az edzők által kiválasztott futballista ebben a hónapban a 12 éves Sziklási Gergő, aki jelenleg a Lantos Mihály Sporttelepen pallérozódik. Gergő elmesélte honlapunknak, hogy a nagypapája a Győr futballistája volt, és ő javasolta, hogy futballozzon. Így öt éve kezdett komolyabban foglalkozni a focival. Dánszentmiklóson lakik, de ez sem akadályozza meg abban, hogy egy héten háromszor felutazzon Pestre, hogy az MTK sporttelepén edzhessen. Emellett úszni jár Monorra, így teljes az edzésprogram. "Minden vágyam az volt, hogy itt játszhassak. Amikor felkerestek az MTK-ból tavaly májusban, nagyon boldog voltam, és azonnal jöttem." Legszebb emléke, hogy tavaly egy év alatt három aranyérmet is sikerült szereznie. Az U13 NB I Nyugati-csoportjában, az U12 NB II Közép A-csoportjában alapemberként és az NB I kiemelt Keleti-csoportjában bajnok lett az MTK-val. A középső védő erősségei, hogy gyors és nagyon jól lát a pályán. Sokat köszönhet edzőinek, így például jelenlegi mesterének Szász Ferencnek, aki az 1998-as születésűek edzője, Helm Andrásnak, aki a 1999-es születésű csapat trénere, és Horváth Henrik utánpótlás szakmai igazgatónak egyaránt. Az ifjú tehetség már a korosztályos válogatottól is kapott meghívót. Az első találkozó három hete volt az MLSZ székházában, és már alig várja a folytatást. Gergő kedvenc külföldi csapata a Barcelona, míg kedvenc játékosai Lionel Messi és az ugyancsak az MTK-ban nevelkedett Juhász Roland. Aki mellesleg Gergőék szomszédos falujából jutott el egészen az RSC Anderlecht csapatáig.
|