HÍREK

Makrai László az új vezetőedző

2022-06-15

Makrai László az új vezetőedző

Makrai László veszi át női csapatunk irányítását, miután mindenben megállapodtunk a szakemberrel.

Az új szezontól Makrai László lesz felnőtt csapatunk vezetőedzője. A 37 éves szakember játékosként szülővárosa, a Vác színeiben mutatkozott be az NB I-ben, a Felcsút FC, a BKV Előre SC, a Gyirmót FC, a Veszprém FC, a Ceglédi VSE és az FC Dabas színeiben több szezont is lehúzott a másod-, valamint a harmadosztályban.

Edzőként a Ceglédi VSC utánpótlásában kezdett el dolgozni, majd 2020 januárjában átvette az NB III-as felnőtt együttes irányítását, tavaly nyáron pedig a szintén harmadosztályú Dabas-Gyón FC vezetőedzője lett.
- Makrai László minden szempontból megfelelt a feltételeknek. Szerzett tapasztalatokat az utánpótlásban, valamint irányított felnőtt csapatot is. A jövő csapatát is építjük, ezért ebben a helyzetben ő a megfelelő szakember a posztra. Hosszú távra tervezünk, ezért is kötöttünk 2+1 évre szóló megállapodást - nyilatkozta az új vezetőedzőről Csopaki István szakágvezető.

Kapcsolódó cikkek

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Sponsors