HÍREK

A Boszorkányoknak is annyi

2014-10-05

A Boszorkányoknak is annyi

A hétközi BL-mérkőzés főpróbájaként Szegeden játszotta soros bajnoki mérkőzését az MTK Hungária FC felnőtt női csapata. A találkozó azt hozta, amire számítani lehetett: különösebb megerőltetés nélkül szerezte meg a három pontot Medgyes Péter alakulata.

Az MTK Hungária FC kapuját ezúttal – a második NBI-es bajnokiját kipipáló – Káli Zsuzsanna védte, ám egyszer sem tudtak túljárni az eszén, mindössze egy alkalommal kellett játékba avatkoznia a 90 perc során.

A vezetést a 20. percben szerezte meg az MTK Hungária FC. A Nagy buktatásáért megítélt büntetőt Méry a kapu bal oldalába vágta.

Az előnyt az 50. percben növelte a vendég: Nagy Lilla passzát Pádár Anita pofozta a kapuba, majd öt perccel később Kaján Zsanett lépett ki, és szép csel után a bal alsóba lőtt.

A háromgólos vezetés nyomán szétestek a hazaiak, előbb Pádár lőtt szép gólt tizenhatról, majd Kaján szögletét rontotta el a szegedi hálóőr, és ejtette saját kapujába.

A kegyelemdöfést a nyolcvanadik percben Demeter Réka adta meg, így hatgólos győzelemmel hangolódott a csapat a szerdai Neulengbach elleni Bajnokok Ligája mérkőzésre.

[image]

Jet-Sol Liga, 5. forduló:

Szegedi AK Boszorkányok - MTK Hungária FC 0-6 (0-1)
Vezette: Szalai (Mészáros, Juhász)

MTK: Káli - Vesszős, Demeter, Tell, Szabó - Hummel-Smuczer (Nagy A. 62.), Tóth (Palkovics 74.)- Kaján, Pádár (Diószegi 62.), Nagy L. - Méry

Gólszerzők: Méry (20.), Pádár (50., 57.), Kaján (54.), Földesi (67. - öngól), Demeter (80.)

Kiemelt kép: szegedma.hu

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2021-10-20 14:00 KÉSZ Sport Aréna

ST. MIHÁLY FC U15

VS

MTK BUDAPEST U15

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok