HÍREK

A Ferencváros nyerte az Örökrangadót (VIDEÓ)

2015-09-12

A Ferencváros nyerte az Örökrangadót (VIDEÓ)

Hiába küzdött, hajtott Medgyes Péter együttese, az FTC elvitte a három pontot.

MTK Hungária FC-Ferencváros 2-3 (0-3)
Gólszerző: Méry, Nagy L., illetve Orji (3)
Kiállítva: Demeter (24.)

Az előző szezonban az MTK Hungária FC megnyerte a Jet-Sol Liga alapszakaszát. Aztán megnyerte a Jet-Sol Liga rájátszását. Ezek után még játszania kellett egy mérkőzést az első helyért a második helyezett FTC-vel, amely döntetlenre végződött. Ám a tizenegyespárbajt a zöld-fehérek nyerték, így az ő nyakukba akasztották az aranyérmet. Volt tehát miért törleszteni a szombati MTK – FTC találkozón.

Nagyjából 150-200 szurkoló döntött úgy, hogy a helyszínen tekinti meg a női Örökrangadót. Ebben közrejátszhatott a lányok ellenállhatatlan formája (4 meccs, 4 győzelem, 25-3-as gólkülönbség), valamint a tökéletes futballidő is.

Azonban nem kezdődött jól a találkozó Medgyes Péter együttese számára, mivel a hetedik percben a partjelző nem állította meg az egyértelműen lesen tartózkodó Ebere Orjit, aki így egyedül törhetett a kapura, és nem is hibázott.

Nagyon megfogta az érthetetlen körülmények között esett gól a kék-fehéreket, többet volt a labda a Ferencvárosnál, nem találta önmagát az MTK. A 25. percben érkezett a második csapás. Az eddig remekül játszó Demeter buktatta a tizenhatoson belül Ebere Orjit, és a játékvezető – kissé szigorú módon – azonnali piros lappal kiállította a védőt, és a tizenegyespontra mutatott. A büntetőt a vendégek csapatkapitánya, Mosdóczi Evelin végezte el, ám lövését bravúrral hárította Varga Luca. Azonban a kipattanóra az FTC nigériai támadója érkezett elsőként, és megduplázta a vendégek előnyét, illetve saját találatai számát.

A kiállítás tovább nehezítette az MTK dolgát, de a lányok küzdöttek tovább becsülettel. Az első játékrész végéhez közeledve Szabó Zsuzsannát a pályán kívül kellett ápolni egy ütközést követően, és a kettős emberelőnyt gólra váltották a vendégek. A találatot nem más szerezte, mint a kiváló formában játszó Ebere Orji.

A szünetben Nagy Alexandra beállításával igyekezett felfrissíteni együttesét Medgyes Péter, míg a vendégek nem cseréltek. A második félidőben eleinte nem sok helyzet alakult ki, a mezőnyben birkóztak a csapatok.

Az utolsó negyedórára végül felpörgött a mérkőzés. A pár perccel korábban beállt Méry Rita parádés lövéssel szépített, Samu Anna, a Ferencváros hálóőre el sem vetődött. Ekkor mintha elhitték volna a lányok, hogy van keresnivalójuk, és utolsó erőtartalékaikat mozgósítva megnyomták a hajrát. Előbb Pádár Anita ziccerét hárította bravúrral a vendégek kapusa, majd a 87. percben Nagy Lilla lőtt az FTC hálójába egy gyönyörű támadás végén. A hátralevő pár percben mindent megpróbáltak a lányok, de az egyenlítés már nem jött össze.

Ezzel együtt nem érheti kritika a csapatot, a második félidőben emberfelettit nyújtottak. Medgyes Péter együttese továbbra is vezeti a Jet-Sol Ligát, igaz, eggyel több meccset játszva, mint riválisai. 

Fotó: Facebook/MTK Hungária FC

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-20 10:00 PUSKÁS FERENC LABDARÚGÓ AKADÉMIA

PUSKÁS AKADÉMIA FC U19

VS

MTK BUDAPEST U19

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok