HÍREK

A Stadler már lépett

2014-12-01

A Stadler már lépett

Közeleg az úgynevezett „látvány-csapatsportok” támogatására fordítható társasági adó befizetésének határideje. December 20-ig utalhatják át a cégek a sportszervezeteknek a TAO-t.

Hosszú évek óta az MTK egyik legfontosabb együttműködő partnere a Stadler Trains Magyarország Kft. A cég már jóval a határidő előtt átutalta a labdarúgóknak szánt jelentős támogatás összegét.

Dunai Zoltán vezérigazgató irányításával a cégcsoport évek óta, önzetlenül támogatja az MTK Budapest Zrt. és az MTK Hungária FC labdarúgóit, így az utánpótlás-nevelésre szánt, illetve a felszerelések beszerzésére, edzőtáborozásra, az edzők javadalmazására fordítható forrás jelentősen megnőtt.

Dunai Zoltán nem pusztán mecénásként, hanem szurkolóként is az MTK család tagja, hiszen rendszeres látogatója a labdarúgó-mérkőzéseknek, és szakértő kommentjeit rendre közzéteszi a közösségi oldalakon. A vezérigazgató mestere annak is, hogy - adott esetben vesztes mérkőzés után – lelket öntsön a csapatba, buzdítsa, tüzelje a játékosokat, de számíthatunk rá, ha külföldön kell szurkolni a focista lányoknak.

A vezérigazgató úr közreműködésével, nemcsak a Stadler Trains Kft., hanem a Stadler Magyarország Vasúti Karbantartó Kft. és a Stadler Szolnok Vasúti Járműgyártó Kft. is a kék-fehér klub támogatására fordítja a társasági adóját.

Zoltán, köszönjük!

[image]Méry Ritával a Digi Sport stúdiójában

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-20 10:00 PUSKÁS FERENC LABDARÚGÓ AKADÉMIA

PUSKÁS AKADÉMIA FC U19

VS

MTK BUDAPEST U19

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok