HÍREK

Az akadémián fogadjuk a Puskás Akadémia FC-t - Fontos információk a kilátogató szurkolóknak

2023-05-23

Az akadémián fogadjuk a Puskás Akadémia FC-t - Fontos információk a kilátogató szurkolóknak

Csapatunk szombaton 16 órakor találkozik a felcsútiakkal.

Felnőtt csapatunk a harmadik helyen zárta a Simple Női Liga alapszakaszát, így a bronzéremért léphet pályára a negyedikként végző Puskás Akadémia FC ellen.

Az egyik fél második győzelméig tartó párharc első mérkőzésére május 27-én, szombaton 16 órakor kerül sor a Sándor Károly Labdarúgó Akadémián!

Felhívjuk a szurkolók figyelmét, hogy közterületen a parkolás nagyon korlátozott, az akadémia parkolási rendszere pedig még kialakítás előtt áll, így javasoljuk a létesítmény gyalog vagy tömegközlekedéssel való megközelítését.

Tömegközlekedéssel a 37A jelzésű villamossal lehet az akadémia főbejáratig eljutni, amihez annak „Salgótarjáni utca, temető” elnevezésű megállójánál kell leszállni. Gyalogosan pedig az Új Hidegkuti Nándor Stadion környékén, közterületen való parkolás után a villamos felüljárón keresztül a Salgótarjáni utcai Edzőközpont mellett elhaladva kb. 8 perc sétával elérhető az akadémia.

Az akadémiához autóval érkező szurkolóknak, szülőknek a fenti okok miatt szabályos parkolási lehetőséget nem tudunk biztosítani, így kérjük, ne kíséreljék meg az utcába való behajtást!  

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-20 10:00 PUSKÁS FERENC LABDARÚGÓ AKADÉMIA

PUSKÁS AKADÉMIA FC U19

VS

MTK BUDAPEST U19

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok