HÍREK

Az MTK Hungária FC hétvégi programja

2015-10-07

Az MTK Hungária FC hétvégi programja

Az előttünk álló hétvégén a Jet-Sol Ligában szereplő első csapat és az U15-ös korosztály lép pályára az MTK Hungária FC együttesei közül.

A vesztett pontok alapján listavezető NB II-es, és a bajnokságában szintén élen álló U17-es gárda is pihenhet a hétvégén. Előbbiek a páratlan számú mezőny miatt szabadnaposak, míg utóbbiak Haladás – Viktória FC elleni mérkőzését, október 20-ra halasztották.

A Jet-Sol Ligában a 8. forduló mérkőzései következnek. Medgyes Péter vezetőedző csapata, hat győzelemmel és egyetlen vereséggel második helyen áll a tabellán. A soron következő, Viktória TREND-Optika FC elleni mérkőzést a Lantos Mihály Sportközpontban rendezik meg, szombaton 14 órától. A találkozót Gál Péter vezeti, segítői Nyekita Brúnó és Czár Krisztián lesznek.

Az U15-ös korosztály bajnokságának „Budapest B” csoportjában, a forduló házigazdája a Budapest Honvéd lesz. A vasárnap 10:00 órakor kezdődő mérkőzéseken Török Zsolt és Válóczi György dirigál majd.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-20 10:00 PUSKÁS FERENC LABDARÚGÓ AKADÉMIA

PUSKÁS AKADÉMIA FC U19

VS

MTK BUDAPEST U19

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok