HÍREK

Bokor Blanka és Maria Palama is szerződést hosszabbított

2023-04-03

Bokor Blanka és Maria Palama is szerződést hosszabbított

Vajda Orsolya után újabb két játékossal hosszabbított szerződést az MTK Budapest.

Vajda Orsolya után Bokor Blanka és Maria Palama szerződését is meghosszabbította klubunk, így mindkét futballista továbbra is az MTK Budapestet erősíti.

Bokor Blanka 2015-ben, 11 évesen a Viadukt SE-Biatorbágy együttesétől került az MTK-hoz, az utánpótlás-csapatokat végigjárva 2020. május 28-án a DVTK ellen mutatkozott be az NB I-ben, azóta pedig alapembere felnőtt együttesünknek.

Maria Palama tavaly nyáron Miskolcról szerződött az MTK-hoz, azonnal kezdőjátékosa lett csapatunknak. A görög válogatott védő az idei szezonban 17 tétmérkőzésen lépett pályára, egy találkozó kivételével az első perctől ott volt a pályán.

- Folyamatosan dolgozunk a jövő évi csapat kialakításán, ennek az újabb eredménye, hogy két alapemberünkkel is sikerült hosszabbítanunk. Blanka évek óta az MTK-család része, itt nőtt fel és járta végig az összes utánpótlás korosztályt a felnőtt csapatig bezárólag. Nagyon örülök, hogy saját nevelésű játékosunk továbbra is minket erősít. Palama az NB I egyik meghatározó légiósa, hamar rászolgált klubunk bizalmára. Mentalitásával és játéktudásával sokat hozzátesz a csapat teljesítményéhez, nem csak a pályán, hanem a pályán kívül is üde színfoltja közösségünknek - nyilatkozta Bokor Blanka és Maria Palama szerződéshosszabbításáról Pinczi Anita szakágvezető és szakmai igazgató.

- Nagyon fiatalon kerültem az MTK-hoz, rengeteget tanultam és fejlődtem a klubnál, itt kaptam meg az esélyt, hogy NB I-es játékos legyek. Nehéz időszakon vagyok túl a műtétet és a rehabilitációt követően, sokat kihagytam, nagy büszkeséggel tölt el, hogy a klub szerződést hosszabbított velem - mondta a kontraktus aláírását követően Bokor Blanka.

- Kevesebb, mint egy éve igazoltam az MTK-hoz, nagyon boldog vagyok, hogy ilyen hamar új kontraktust írhattam alá. Remekül érzem magam, a télen összeszedett sérülésem már a múlté. Szeretném meghálálni a klub belém fektetett bizalmát, és jó játékkal segíteni a csapatot, hogy elérjük céljainkat - nyilatkozta a hosszabbításról Maria Palama.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-20 10:00 PUSKÁS FERENC LABDARÚGÓ AKADÉMIA

PUSKÁS AKADÉMIA FC U19

VS

MTK BUDAPEST U19

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok