HÍREK

Döntetlen a bajnoki főpróbán

2023-03-04

Döntetlen a bajnoki főpróbán

Csapatunk kétgólos hátrányból játszott döntetlent a DVTK otthonában.

Felkészülési mérkőzés
DVTK–MTK Budapest 2-2 (0-0)

Gólszerző: Nagy P. (55.), Krisztin (65.), illetve Zágor (67.), Legendás (89.)

MTK Budapest: Varga - Legendás, Vas, Vajda, Haraszti - Barkóczi, Farádi-Szabó - László, Milunovic, Magyarics - Zágor.

Csereként pályára lépett: Erős, Tagyi, Bánfi, Palama, Csuhai, Murár.

A Simple Női Liga március közepén esedékes folytatására készülő felnőtt csapatunk szombaton hatodik, egyben utolsó felkészülési mérkőzését játszotta. Ellenfelünk a szintén élvonalbeli DVTK volt idegenben.

A miskolci együttes ellen vezetőedzőnk Vachter Fanni, Bokor Blanka és Lyubov Gudchenko játékára nem számíthatott sérülés miatt.

A találkozó első félidőjében mindkét csapat előtt adódtak gólszerzési lehetőségek, de 45 perc után 0-0 állt az eredményjelzőn.

A fordulást követően az első húsz perc a hazaiaké volt, Nagy Panna az 55. percben (1-0), míg Krisztin Sára a 65. minutumban (2-0) volt eredményes, így kétgólos előnybe került a DVTK.

A második bekapott gólra viszont Zágor Bernadett jóvoltából gyorsan tudtunk válaszolni, januárban igazolt válogatott támadónk a 67. percben 2-1-re alakította az eredményt.

Az utolsó 25 percben mindent megtettünk az egyenlítésért, mely a 89. percben Legendás Lora révén össze is jött, így 2-2-es döntetlent játszottunk a bajnoki főpróbán.

Együttesünk a következő hétvégén már tétmérkőzést játszik, az első tavaszi fordulóban az Astra-Activtek HFC-Üllő otthonában lépünk pályára, március 12-én, vasárnap 14:30-tól.

Makrai László vezetőedző értékelése: - Ahogy egy héttel ezelőtt is mondtam, nem egyszerű a mostani felkészülési időszak, ezen a héten az U17-es válogatottban szereplő játékosaink nem lehettek velünk, így továbbra sem tudtunk teljes csapattal készülni. A mai mérkőzésnek három pozitívuma van, az első, hogy kétgólos hátrányból vissza tudtunk jönni, a második, hogy erővel jól bírtuk, a harmadik pedig, hogy Maria Palama a sérülése után már pályára tudott lépni, szerencsére panaszmentesen. Egy hetünk van az első bajnoki meccsig, de nem aggódom, rendben leszünk. Tudunk mi a mainál sokkal jobban játszani. Természetesen szeretnénk győzelemmel kezdeni a tavaszt az Astra otthonában.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-20 10:00 PUSKÁS FERENC LABDARÚGÓ AKADÉMIA

PUSKÁS AKADÉMIA FC U19

VS

MTK BUDAPEST U19

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok