HÍREK

Fáradtan is hoztuk a rangadót

2014-08-25

Fáradtan is hoztuk a rangadót

Három sikeresen megvívott BL-mérkőzést, és fárasztó válogatott találkozót követően endezték szombaton a Jet Sol Liga 2014/15-ös szezonjának első MTK mérkőzését a Salgótarjáni úton.

A bajnoki mérkőzés ünnepélyes keretek között kezdődött, hiszen a találkozó előtt az MTK Család vezetői virágcsokrokkal köszöntötték a nemzetközi porondon ismét nagy sikert elérő játékosainkat.
A mintegy százötven szurkoló előtt megrendezett találkozón az elmúlt idény első, illetve második helyezettje csapott össze, így biztos volt, hogy nagy csatát láthatnak majd a kilátogatók. 
A mieinknél sérülés miatt Kaján Zsanett, Demeter Réka és Tóth Alexandra sem léphetett pályára tervezett kezdőnkből, ez azonban meg sem látszott a csapaton, hiszen mindvégig az történt a pályán, amit mi akartunk. 
A vezetést a 33.percben szereztük meg Pádár Anita révén, majd az 57. percben Méry Rita növelte az előnyünket. A 66. percben Méry duplázta meg góljainak számát, negyedórával később pedig Pádár is hasonlóképpen tett, amikor is Diószegi önzetlen passzát pofozta az akkorra teljesen széteső Astra kapujába.
A BL csoportgyőzelmet követően tehát rangadót nyerve kezdtük az új szezont, jövő héten pedig a nyáron nagyon megerősödött Ferencvároshoz látogatunk.

[image]


Jet Sol Liga, 1. forduló:
MTK Hungária FC-Astra HFC 4-0 (1-0)
MTK: Szőcs -Szabó Zs., Tell, Gál, Vesszős-Papp, Hummel-Smuczer- Nagy L. (Diószegi 66.), Pádár, Fogl(Csányi a szünetben )-Méry (Nagy A. 75.)
Gólszerzők: Pádár (33., 80.), Méry (57., 66.)

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2021-05-09 14:15 Kocsis Sándor Sportközpont

FTC-TELEKOM

VS

MTK HUNGÁRIA FC

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok