HÍREK

Farkas Attila: “A lányok jól dolgoznak az edzéseken, de egy mérkőzésnek más a pszichológiája”

2022-04-02

Farkas Attila: “A lányok jól dolgoznak az edzéseken, de egy mérkőzésnek más a pszichológiája”

Vezetőedzőnk így értékelte az FTC-Telekom elleni bajnoki mérkőzést.

Farkas Attila vezetőedző értékelése: - Nagyon jól kezdtünk, hiszen már a 2. percben megszereztük a vezetést, de tudtam, hogy ez az egy gól biztosan nem lesz elég. Nyílván nem jött jól az első félidő végén szerzett két hazai gól, mivel így kettővel vezettek 45 perc után. Felhívtam a lányok figyelmét a szünetben, hogy ennek így rossz vége lesz, mert egy mérkőzést megúszni nem lehet, csak megoldani. Olyan hibákat követtünk el, melyek a futball alapelvei ellen vannak, ezeket egy közepes képességű csapat is megbünteti, a Ferencváros pedig főleg. Gondolok itt arra, hogy megbeszéltük a meccs előtt, hogy Vágó Fannyval ki kell lépni, ennek ellenére ő szabadon szervezhetett. A lányok az edzéseken dolgoznak becsülettel, szó sincs arról, hogy valaki nem csinálja rendesen a feladatát, de egy mérkőzésnek teljesen más a pszichológiája. Egy rangadót másképpen kell megvívni, sajnos több rémült arcot láttam. Meg kell mutatniuk a játékosoknak a pályán is, hogy ők jó futballisták, nem hiába tagjai az MTK-nak. Gratulálok a Ferencvárosnak!

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-29 11:00 ÜSTÖKÖS FC GYŐR SPORTTELEP

ETO FC GYŐR U19

VS

MTK BUDAPEST U19

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok