HÍREK

Farkas Attila: “Kontrolláltuk a mérkőzést, teljesen megérdemelt szereztünk három pontot”

2022-05-01

Farkas Attila: “Kontrolláltuk a mérkőzést, teljesen megérdemelt szereztünk három pontot”

Vezetőedzőnk így értékelte az Astra-Activtek HFC-Üllő ellen 2-0-ra megnyert bajnokit.

Farkas Attila vezetőedző értékelése: - Tisztában voltunk vele, hogy ha el akarjuk érni a céljainkat, teljesítenünk kell és nem hibázhatunk a hátralévő fordulókban. Szerencsére ott folytattuk, ahol egy hete abbahagytuk, stabilak voltuk hátul, újfent nem kaptunk gólt, a helyzeteinkből pedig ezúttal kettőt gólra váltottunk. Kontrolláltuk a mérkőzést, teljesen megérdemelten szereztük meg a három pontot. Már az első félidőben is több góllal vezethettünk volna, a fordulás után szerencsére le tudtuk zárni a találkozót. Hiányérzetem a helyzetkihasználás miatt lehet, nagyobb gólaránnyal is győzhettünk volna. Készülünk a Puskás ellen, ott is nyernünk kell. Gratulálok a lányoknak!

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-29 11:00 ÜSTÖKÖS FC GYŐR SPORTTELEP

ETO FC GYŐR U19

VS

MTK BUDAPEST U19

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok