HÍREK

Felkészülési mérkőzéseken vesznek részt a magyar női utánpótlás válogatottak

2015-08-25

Felkészülési mérkőzéseken vesznek részt a magyar női utánpótlás válogatottak

Az őszi Európa-bajnoki selejtezőkre történő felkészülés jegyében nemzetközi erőpróba előtt áll mindkét magyar korosztályos női labdarúgó-válogatott. Az U19-es csapat a Vas megyei Bükön Ciprus ellen vív két felkészülési mérkőzést, míg az U17-esek Észak-Írországba utaztak. A nemzeti együttesek gerincét ezúttal is az MTK Hungária játékosai képezik.

A szeptemberi – szintén Bükön, valamint Szombathelyen rendezendő – Eb-selejtező mini-tornán a Turtóczki Sándor által irányított magyar csapat Németország, Szerbia és Kazahsztán társaságában küzd majd a továbbjutásért. A felkészülés utolsó állomása, tulajdonképpeni főpróbája a Ciprus elleni két találkozó. A két ország korosztályos válogatottja április végén a szigetországban találkozott, ott mindkét mérkőzést – 3-0-ra, valamint 4-0-ra – a magyarok nyerték meg. 

Észak-Írországban játszik kedden és csütörtökön felkészülési mérkőzést az U17-es válogatott. A fiatalabb korosztály is hazai rendezésű selejtezőn küzd majd az elit körbe jutásért – erre a mini-tornára majd október közepén kerül sor. Schumi Dorottya csapatának Dánia, Wales és Izrael lesz az ellenfele, és a hasonló stílusban játszó vetélytársak elleni meccsekre kiváló felkészülési lehetőséget kínál az észak-írek elleni két találkozó.
 

 

 

A női U19-es válogatott kerete: 

Kapusok:

Mészár Krisztina (Győri ETO)
Schildkraut Fruszina (Szegedi AK)

Mezőnyjátékosok:

Madarassy Kitti (Ferencvárosi TC)
Nagypál Fatima (Ferencvárosi TC)
Vicai Katalin (Ferencvárosi TC)
Turányi Lilla (MTK Hungária FC)
Bokor Adrienn (Ferencvárosi TC)
Szabó Dorottya (Ferencvárosi TC)
Krascsenics Petra (Ferencvárosi TC)
Farádi-Szabó Edina (MTK Hungária FC)
Kocsán Petra (Kóka FNLA)
Gruber Brigitta (Kóka FNLA)
Kaján Zsanett (MTK Hungária FC)
Magyarics Zoé (Viktória-Trend Optika FC)
Gelb Mónika (MTK Hungária FC)
Csányi Diána (MTK Hungária FC)
Németh Napsugár (MTK Hungária FC)

Biztonsági tartalékok: Németh Hanna (Kóka FNLA) és Vancsik Viktória (Kóka FNLA).

A női U17-es válogatott kerete: 

Kapusok:

Varga Luca (MTK Hungária FC)
Barti Luca (Kóka-FNLA) 

Mezőnyjátékosok:

Pilán Tímea (Gyulai Amazonok)
Fülöp Adél (Ferencvárosi TC)
Anda Letícia (MTK Hungária FC)
Csigi Eszter (Ferencvárosi TC)
Csiki Anna (Kóka-FNLA), Fél Patrícia (Győri ETO)
Fél Alexandra (Győri ETO) 
Vári Viktória (Ferencvárosi TC)
Csanálosi Anada (Gyulai Amazonok)
Zágonyi Barbara (Kóka-FNLA)
Kiss Stella (Kóka-FNLA)
Dorner Dóra (MTK Hungária FC)
Antal Anita (Debreceni Honvéd Focisuli)
Oláh Adrienn (MTK Hungária FC)
Vasas Lea (MTK Hungária FC)
Kiss Orsolya (Astra HFC)

(Forrás: mlsz.hu)

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-20 10:00 PUSKÁS FERENC LABDARÚGÓ AKADÉMIA

PUSKÁS AKADÉMIA FC U19

VS

MTK BUDAPEST U19

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok