HÍREK

Fölényes siker az első edzőmérkőzésen

2021-07-22

Fölényes siker az első edzőmérkőzésen

Együttesünk a Soroksár SC-t fogadta, és fölényes győzelmet aratott.

Felkészülési mérkőzés
MTK Hungária FC–Soroksár SC 7-0 (4-0)

Gólszerző: Sipos (17.), Pap (26.), Legendás (32.), Tagyi (39.), Pinczi (53.), Taylor (67.), Nagy V. (90.)

MTK Hungária FC: Varga - Curless, Boyle, Tagyi - Legendás, Bokor, Pap, Cremer - Madrid, Vachter, Sipos.

Csereként pályára lépett: Erős, Pinczi, Stephens, Haraszti, Stefán, Vas, Nagy V., Taylor, Csuhai.

Vezetőedző: Farkas Attila

A felkészülést két és fél héttel ezelőtt elkezdő csapatunk csütörtökön első felkészülési mérkőzését játszotta. Ellenfelünk az élvonalba feljutó Soroksár SC volt.

Az első helyzetre az 5. percig kellett várni, akkor Vachter balról érkező szögletét Ebony Madrid fejelte a jobb sarok mellé.

A folytatásban is mi britokoltuk a labdát, támadásokat vezettünk, de az utolsó passzokba hiba csúszott. Egészen a 17. percig, amikor Sipos Lilla fejelt kapura, a labda a lécen csattant, a kipattanót viszont már belőtte nyáron igazolt válogatott támadónk (1-0).

A Vágó Fanny - aki a szintén élvonalbeli FTC-Telekom támadója - edzette vendégek a 25. percben jutottak el az első lövőhelyzetig, de Varga hárítani tudott. Egy perccel később Pap Nóra remek észrevétel után átemelte a kint álló kapust, aki csak belekapni tudott a labdába (2-0).

A 32. percben Legendás Lora kapott kiváló labdát a jobb oldalon, lerázta védőit, majd a kilőtte a jobb alsót 12 méterről (3-0).

Hét minutummal később ismét Vachter adott be szögletet, a berobbanó Tagyi Vivien testéről pedig a hálóba pattant a játékszer (4-0).

A félidő hajrájában Madrid fejelt felső lécet, de így is magabiztos előnnyel vonulhattunk pihenőre.

A fordulást követően három perccel Pap 20 méteres szabadrúgása a jobb kapufán csattant. Az 52. percben Tagyi duplázhatott volna, de Vachter jobb oldali beadása után fölé lőtt. Egy perccel később már ott volt az ötödik, Pinczi Anita fejese a bal sarokban kötött ki (5-0).

A 65. percben Stephens is feliratkozhatott volna a gólszerzők közé, de lövését védte a kapus, az ismétlést pedig fölé lőtte támadónk.

Két perccel később már megszületett hatodik találatunk, Csuhai centerezését követően Brianna Taylor lőtt a kapuba (6-0).

A 73. percben a második lövőhelyzetüket alakították ki a vendégek, de a próbálkozás pontatlan volt, ráadásul Erős is rajta volt a labdán. Az utolsó 15 percre fordulva Stefán szabadrúgását szedte ki a bal felsőből a kapus.

Az utolsó percekben Stefán pontrúgását ezúttal is hárította a hálóőr. Az utolsó percben Nagy Virág szabadrúgását viszont már nem tudta védeni, a jobb felsőben kötött ki a labda, így 7-0-ra nyertünk.

Farkas Attila értékelése: - A mérkőzés teljes mértékben elérte a célját. Több játékosunknál is látszódott, nincsenek még tökéletes fizikai állapotban, de ez egy edzőtábor után normális is. Sok olyan dolgot visszakaptam, melyet gyakoroltunk az edzéseken.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2021-08-05 18:30 Budapest

MTK HUNGÁRIA FC

VS

VASAS FEMINA FC

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok