HÍREK

Hétvégi ellenfeleink: Astra, FTC, PMFC - Heti program

2020-10-12

Hétvégi ellenfeleink: Astra, FTC, PMFC - Heti program

Hazai pályán szerepel a felnőtt és az U19, idegenbe utazik az U16. Az U14 bajnokiját október végére halasztották.

A fölényes győzelemmel megvívott MK-mérkőzés után ismét a Simple Női Ligában lép pályára felnőtt csapatunk. A 7. fordulóban a 15 ponttal listavezető együttesünk hazai pályán, a BKV Előre Stadionban látja vendégül vasárnap (október 18.) 14 órától a 13 ponttal negyedik helyen álló Astra-ALEF HFC-Üllő gárdáját.

Az első hat fordulóban négy győzelmet (ETO FC Győr, Haladás-Viktória, KÉSZ-St. Mihály FC, Kelen SC), egy döntetlent (FTC-Telekom) és egy vereséget (DVTK) elérő üllőiek ellen júliusban már pályára léptünk, az első felkészülési mérkőzésünkön 1-1-re végeztünk idegenben.

Az előző két mérkőzését megnyerő U19-es csapatunk szombaton (október 17.) 15 órakor lép pályára hazai pályán, a Tichy Lajos Sportcentrumban. Rangadó vár a lányokra, ellenfelük ugyanis az FTC lesz.

Az előző fordulóban felszabadult játékkal fölényes győzelmet arató U16 ezúttal idegenben, a PMFC-Sportolda otthonában vendégszerepel. Az összecsapás felnőtt együttesünk bajnokijával egy időpontban, azaz vasárnap (október 18.) 14 órakor kezdődik a PMFC Stadionban.

Az előző körben halasztás miatt pályára nem lépő U14 ismét pihenőre kényszerül, ugyanis a Magyar Labdarúgó Egylet elleni 7. fordulós találkozót október 28-ra tették át.

 

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-29 14:00 MTK UTÁNPÓTLÁS SPORTKÖZPONT

MTK BUDAPEST U14

VS

BUDAPEST HONVÉD U14

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok