HÍREK

Ismét MTK-Ferencváros párviadal várható az aranyért - LAPSZEMLE

2015-08-15

Ismét MTK-Ferencváros párviadal várható az aranyért - LAPSZEMLE

Szombaton a Viktória és az MTK Hungária összecsapásával kezdetét veszi a női NB I, vagyis a JET-SOL Liga 2015-2016-os idénye. A szezon várható fordulatairól, az együttesekről a Magyar Labdarúgó Szövetség készített összeállítást.

A labdarúgás bevett terminológiája „holtszezonnak” hívja a két bajnoki idény közötti időszakot, utalva arra, ilyenkor lényegesebb kevesebb izgalomra számíthatunk, mint amikor egymásnak feszülnek a csapatok. A JET-SOL Liga, a női labdarúgó NB I júniusi bajnoki döntője, valamint a 2015-2016-os bajnokság szombati rajtja közötti két hónapra azonban sok mindent mondhatunk, de azt, hogy eseménytelen, „holt” lett volna, aligha... 

Nehezen alakult ki, már az élvonal mezőnye is. A másodosztályban a legjobbak közé tartozott, NB I-es osztályozót érő helyen végzett Győri ETO-nak, nem csak az ellenfelekkel, de a paragrafusokkal is csatáznia kellett: a lányok végül lejátszhatták, sőt meg is nyerték a Szegedi AK elleni mérkőzéseket, és ezzel kiharcolták, hogy – immár új sportszervezetben, az ETO Futsal Kft-ben – a hazai elitben hadakozzanak. 

Szeged pedig szomorkodhatott, hogy a Boszorkányoknak a következő évben csak a másodosztály jut – de, nem sokáig kellett búslakodni. A tavalyi idény meglepetés csapata, a Dorogi Diófa – finanszírozási problémái miatt – nem indított csapatot az új bajnokságban, a Versenybizottság pedig a szabályok szerint eljárva, a szegedieket marasztalta az NB I-ben. 

Így azután már teljes lett a mezőny, a tavaly is élvonalbeli ötök – a Ferencváros, az MTK Hungária FC, az Astra HFC, a Viktória-Trend Optika FC, és az 1. FC Femina – mellett az NB II-es rájátszást megnyerő Kóka-Ferencváros Női Labdarúgó Akadémia (Kóka-FNLA), valamint a Győri ETO FC és a Szegedi AK-Boszorkányok indul harcba a bajnoki címért. 

Más kérdés, hogy a papírforma azt ígéri, az aranyéremért igazából csak a Ferencváros és az MTK Hungária FC harcol majd, miközben kétségtelenül sokat erősödött az évek óta a szűk hazai elitbe tartozó, ám tavaly – különösen tavasszal – a szokottnál szürkébb Astra HFC. 

A Ferencváros elveszítette ugyan Szabó Viktóriát és a védelem bástyáját, a szlovén Manja Benakot, érkezett viszont újabb két minőségi légiós, a ghánai Lizzy Addo, valamint a montenegrói Szladjana Bulatovics, valamint hazatért Németországból a korábbi korosztályos válogatott Vidovenyecz Anna. Dörnyei Balázs, vezetőedző az újonc, akadémista csapatból is erősített, Krascsenics Csilla a „nagyok” közé került, és újra együtt futballozhat ikertestvérével. 

Az MTK Hungária is erősödött, a korábban a kék-fehér csapatban is játszó, de a legutóbbi idényt Dorogon töltő Nagy Ágnes és Pinczi Anita egyaránt erősítés lesz. Érzékeny veszteség viszont Szőcs Réka távozása, bár a klub mindent megtesz azért, hogy nemzetközi szintű, kész kapust igazoljon a helyére. A tavaszi MTK számára, feltétlenül erősítést jelentene, ha felépülnének, „száz százalékosak” lennének a sérültek, Pádár Anita, Herczeg Andrea, Papp Dóra, Tell Zsófia és Gál Tímea is. 

A legnagyobb változáson, talán az Astra HFC ment keresztül. Tulajdonképpen csapatnyi, rutinos, legalább „felsőházi szintű” játékos igazolt Csepelre, akik Medgyes Ágnes, Molnár Judit és Halászi Kinga távozása ellenére is erősebbé tehetik az Astrát annál, amilyen a legutóbbi bajnokságban volt. Staar Gabriella a Budapest Honvédból, Zimányi Kovács Anikó a Szegedből, Tatai Krisztina a Dorogból, Vőfély Noémi a Ferencvárosból, Kókány Regina és Balázs Eszter az MTK-ból érkezett, ők valamennyien voltak felnőtt, vagy korosztályos válogatottak, de mellettük Dura Mercédesz (Győri ETO), Kajdy Janka, Horváth Teodóra és Németh Felícia (korábban mindannyian Budapest Honvéd) is masszívabbá teszi a keretet. 

Válogatott játékossal erősített – a papírforma alapján – a negyedik helyre pályázó Viktória, Bíró Barbara, a kiesett Újpest kapusa költözött Szombathelyre. Mellette a tavaszi szezont teljesen kihagyó, ex-astrás Rózsa Cecília, valamint az NB I-ben legutóbb a 2009-2010-es szezonban, az FTC-BNLC-ben játszó Fábián Dóra szerződtetése jelenti a nyári erősítést. 

Sok játékos – Horváth Hanna, Beke Adrienn, Görög Zsófia, Gyöngyösi Réka – távozott a Feminából is, de az öltözőből kiszivárgó hírek szerint egységesebb, elszántabb lett a csapat, amely a védelmét tekintve talán gyengült a tavasz óta, ám a támadójáték Fogl Katalin és Molnár Rózsa érkezésével bizonyosan acélosabbá válik. 

Tulajdonképpen egy nagy kísérlet a Kóka KSK-FNLA szereplése a hazai élvonalban. A Ferencváros utánpótlását jelentő, de természetesen önálló egyesületként funkcionáló alakulat nagyon fiatal csapattal vág neki a JET-SOL Ligának – és a papírforma szerint nem lehetnek kiesési gondjai. Az már a Ferencváros júliusi, nemzetközi tornáján is látszott, hogy a kapuban a PMFC-től igazolt Erős Evelin jelentős erősítés, mint ahogy sokat profitálhat majd a fiatal csapat Rőhberg Zsanett és Vadas Nikolett rutinjából is. 

A Győri ETO elveszítette az Astra kapcsán már említett Dura Mercédeszt, de így erősebb lett Horváth Tamás csapatának kerete: négy „légiós” érkezett, akik közül a szlovákiai magyar Vígh Renáta a klub futsalcsapatának legjobbja, míg a három dél-afrikai – Andy MgCoyi, Amanda Sister és Disebo Mametja – egyaránt képzett, nemzetközi rutinnal is rendelkező, az olimpiai játékokon is szerepelt labdarúgó. 

A Szeged felkészülését alaposan megnehezítette, hogy a „24. órában” derült csak ki, a Boszorkányok a tavalyi 7. hely és az elbukott osztályozó ellenére ismét a JET-SOL Ligában indulhatnak. Cserenkó Szabolcsnak látványos igazolásokra nem volt módja, fiatalokkal próbálta feltölteni a keretét – hogy ez mire lesz elég, meglátjuk a JET-SOL Liga szombaton rajtoló 2015-2016-os szezonjában.

(Forrás: mlsz.hu)

[image]

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-29 11:00 ÜSTÖKÖS FC GYŐR SPORTTELEP

ETO FC GYŐR U19

VS

MTK BUDAPEST U19

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok