HÍREK

K.O. a nyitányon

2015-03-14

K.O. a nyitányon

Győzelemmel kezdett Medgyes Péter együttese a Jet-Sol Liga tavaszi szezonjában. Pádár háromszor, Nagy és Diószegi egyszer-egyszer volt eredményes

Hazai pályán, a Lantos Mihály Sportközpontban fogadta a sereghajtó Szegedet az MTK Hungária FC, ám az előjelek nem voltak bíztatóak, hiszen kisebb-nagyobb sérülés miatt hét játékos nem állt rendelkezésre.

A mérkőzést „álmosan" kezdte a hazai csapat, hiába a nagy mezőnyfölény, egészen a 32. percig nem tudták bevenni az ellenfél kapuját. Nagy Lilla találata törte meg a gólcsendet, ám szünetig az állás nem változott, egygólos előny birtokában vonulhattak az öltözőbe a felek. 
Fordulás után bő negyedórát kellett várni az újabb kék-fehér gólra: a 63. percben Pádár Anita duplázta meg az előnyt. 
Hét perccel később második találatát is megszerezte a – góllövőlistát toronymagasan vezető – támadó, és a mérkőzés végén sikerült tripláznia is. Pancsa második és harmadik találata között Diószegi Fanni is betalált, aki így megszerezte első gólját bajnoki gólját az MTK Hungária színeiben.
Ha a játékon ma még látszott is a „tavaszi fáradság", végeredményben megérdemelten nyerte meg első bajnoki mérkőzését Medgyes Péter alakulata. 

JET-Sol Liga 12. forduló: 

MTK Hungária FC-Szegedi AK 5-0 (1-0)
Lantos Mihály Sportközpont, 100 néző, Vezette: Bartkó (Puskás, Dósa-Rácz)

MTK Hungária FC: Varga – Nagy A., Demeter, Vesszős, Szabó Zs. (Diószegi 54.) – Hummel-Smuczer, Tell – Nagy L., Pádár, Kaján – Méry (Palkovics a szünetben) 
Gólszerző: Nagy L. (32.), Pádár (63., 70., 76.), Diószegi (72.)

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-20 19:00 BUDAÖRSI VÁROSI STADION

BUDAÖRS

VS

MTK BUDAPEST

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok