HÍREK

Két játékossal erősített az MTK Hungária FC

2015-01-28

Két játékossal erősített az MTK Hungária FC

Az MTK Hungária FC a napokban megállapodott Varga Lucával, a magyar U17-es leány válogatott hálóőrével, továbbá a román válogatott középpályásával, Herczeg Andreával.

A tizenhat esztendős Varga Luca, ősszel többször is pályára lépett a Jet-Sol Ligában, és remek teljesítményével helyet követelt magának a korosztályos válogatottban is. Luca a Videotonban kezdte pályafutását, majd a fiúbajnokságból kinőve, előbb a Ferencvárosba, majd az Astrába szerződött, ahonnan az útja az MTK-ig vezetett. A fiatal tehetség, a dunaújvárosi teremtornán húzhatta magára először a kék-fehér szerelést, ám hivatalosan a potsdami nemzetközi tornán mutatkozik be a csapatban.

Varga Luca mellett, az eddig próbajátékon lévő Herczeg Andrea is új játékosnak számít a felnőtt együttesben. A román válogatott középpályás remek teljesítményt nyújtott a próbajáték során, így eldőlt, hogy tavasszal már kék-fehér színekben láthatják a szurkolók.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-29 14:00 MTK UTÁNPÓTLÁS SPORTKÖZPONT

MTK BUDAPEST U14

VS

BUDAPEST HONVÉD U14

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok