HÍREK

Lejátszottuk az első felkészülési mérkőzésünket

2022-01-29

Lejátszottuk az első felkészülési mérkőzésünket

Tizenhat gólt hozott a BKV Előre SC elleni összecsapásunk.

Felkészülési mérkőzés
MTK Budapest–BKV Előre SC U17 7-9 (2-6)

Gólszerzőnk: Vachter (5. - büntetőből, 82., 90.), Madrid (41.), Milunovic (50., 64.), Bánfi (76.)

MTK Budapest: Varga - Vajda, Tagyi, Pinczi, Cremer - Taylor, Bokor, Palkovics - Madrid, Milunovic, Vachter.

Csereként pályára lépett: Erős, Vas, Haraszti, Bánfi.

Vezetőedző: Farkas Attila

A felkészülést január 17-én elkezdő együttestünk első felkészülési mérkőzését szombaton játszotta a BKV Előre SC U17-es fiú csapata ellen játszotta.

Az előkészületi találkozón több játékos sem állhatott Farkas Attila vezetőedző rendelkezésére sérülés és betegség miatt.

Az 5. percben Milunovicot buktatták a tizenhatoson belül, a jogosan megítélt büntetőt Vachter Fanni magabiztosan a bal alsóba lőtte (1-0). Egy perccel a gól után a vendégek veszélyeztettek, de a támadó a bal sarok mellé lőtt kapásból. A 7. percben viszont már egyenlítettek, Varga nem védhette a bal felsőbe tartó lövést (1-1).

A 10. percben Varga mozdult ki remekül a kapujából, és szögletre ütötte a ziccert. A folytatásban Bokor, Taylor és Madrid is  próbálkozott lövéssel, de a vendégek kapusa védeni tudott.

A 26. percben Milunovic került lövőhelyzetbe: előbb a kapus vetődve védett, majd a kipattanót mellé lőtte támadónk. Egy perccel később előnybe kerültek a vendégek (1-2), majd rögtön meg is duplázták a vezetésüket (1-3).

A gólok után Bokor próbálkozott 17 méterről, de ezúttal is a hálóőr volt a végállomás. A 30. percben Vachter kapott keresztlabdát, de a kapu mellé emelt a kimozduló kapus mellett. A 34. percben Vachter elől az utolsó pillanatban kaparintotta meg a labdát a kapus, majd tovább növelték előnyüket a vendégek (1-4).

A utolsó tíz percben is gólt szerzett a BKV (1-5), melyre Ebony Madrid révén válaszolni tudtunk a 41. percben (2-5). Támadónk a szöglet után közelről kotorta be a labdát. A félidő meg legvégén még egy gyönyörű szabadrúgásgólt szerzett az ellenfél (2-6).

A szünetben mind a négy cserénk beállt, Erős Evelin, Vas Hajna, Haraszti Fanni és Bánfi Gréta is pályára lépett. A fordulás után két perccel Milunovic végzett el szabadrúgást, melyet vetődve kiütött az ellenfél kapusa, Bánfi pedig fölé vágta a kipattanót.

Az 50. percben Bokor lőtt zúgó kapufát, a kipattanót Olivera Milunovic a hálóba fejelte (3-6). Az 54. percben egy gyors támadást váltott gólra az ellenfél (3-7), majd tovább nőtt a különbség a két csapat között (3-8).

Az 57. percben Milunovic ugratta ki Vachtert, akinek lövését lábbal védte a kapus a jobb alsónál. A 62. minutumban előbb Vachter, majd Bokor lőtt, de a kapus védett. A 64. percben a hálóőr a tizenhatoson kívül fogta meg a labdát, a szabadrúgást Taylor lekészítése után Milunovic bombázta a bal felsőbe (4-8).

A 74. percben szép labdaszerzés után Vachter készített le, Haraszti bombája nem sokkal ment el a bal sarok mellett. A 76. percben a felkészülést a felnőtt csapattal kezdő Bánfi Gréta is betalált, a 14 éves futballista szépen lőtte ki a jobb alsót (5-8).

Az utolsó tíz percre fordulva egy szerencsétlen öngólt vétettünk (5-9), majd a 82. percben Vachter fejjel szerezte meg a második gólját (6-9).

Az utolsó percben Vachter emelte át a kapust (7-9), mellyel kialakult a végeredmény.

Farkas Attila vezetőedző értékelése: - Egy U17-es csapat ellen játszottunk, akiknél látszódott, hogy előre fele van sebesség és erő, míg náluk 15 és 14 éves futballista is pályára lépett. Örülök, hogy a lányok meg tudták mutatni, hogy összjátékban és csapatként dolgozva többször a fiúk fölé tudtak kerekedni. Boldog vagyok, hogy több játékos gólt szerzett, köztük a 14 éves Bánfi Gréti, akit nagyon tehetséges futballistának tartok. Sérülés és betegség miatt kevesen voltunk, a legfontosabb most az volt, hogy élvezzék a focit a lányok, az eredménnyel pedig ne foglalkozzanak, mert ennek most semmi jelentősége nincs.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-29 11:00 ÜSTÖKÖS FC GYŐR SPORTTELEP

ETO FC GYŐR U19

VS

MTK BUDAPEST U19

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok