HÍREK

Luca a csúcson

2016-01-19

Luca a csúcson

Varga Lucával, az MTK Hungária FC kapusával beszélgettünk az őszről, a potsdami teremtornáról, és a kapusok flúgjáról.

A szemtelenül fiatal Varga Luca, Szőcs Réka távozását követően avanzsált az MTK Hungária FC első számú kapusává. Luca – aki még 17 éves sincs – az alapszakasz első tizenkét fordulójában mindössze 13 gólt kapott. Remek őszét a potsdami, Turbine Hallencup-on koronázta meg, ahol őt választották a torna legjobb kapusának. 

– Úgy tartják, minden kapus flúgos kicsit. Meg tudod ezt erősíteni?

– Igen, természetesen. Épeszű ember nem áll be a kapuba, hogy megrúgják.

– Te hogyan kerültél oda, annak idején?

–  Apukám és a bátyám is focizik, és amikor a testvéremmel játszottunk gyerekkoromban, valahogy egyértelmű volt, hogy a kapuban a helyem.

– Hosszú út vezetett innen Németországig. Téged választottak a IV. Turbine Hallencup legjobb kapusának. Hogyan értékeled a potsdami szereplésedet?

– Alapvetően jól sikerült. Hozzátettem, amit tudtam, bár lehetett volna jobb is, csapatszinten és egyénileg egyaránt. 

– Mi volt az előzetes célkitűzés?

– Konkrét célkitűzés nem volt, csak minél előrébb szerettünk volna végezni. Tavaly nyolcadikak lettünk, tavalyelőtt hatodikak, ezt akartuk felülmúlni. Egy meccsre voltunk a legjobb négytől, az sajnos nem jött össze, de alapvetően az ötödik hellyel is elégedettek lehetünk.

– Ugorjunk kicsit vissza az időben! Szőcs Réka nyári távozását követően, 16 évesen az ország egyik legjobb csapatának elsőszámú kapusává váltál. Hogyan tudtál megbirkózni ezzel a feladattal?

– Nagy kihívás volt. Egyrészt szeretném bebizonyítani, hogy nem csak a magasság számít a kapusoknál. Legalább ilyen fontos a technika, a reflexek, és a képzettség. Másrészt én fiúk között nőttem fel, és eleinte nehéz volt megszokni a női meccsek hangulatát.

– Hogyan értékeled az őszi szerepléseteket?

– Végigvédtem az őszt, talán nem is rosszul. Csapatszinten is megtettünk mindent, de a légiósokkal nem tudjuk felvenni a versenyt, szerintem ez döntött mindkétszer a Fradi javára. 

– Hova várod a csapatot a szezon végén?

– Természetesen az első helyre, ezért küzdeni is fogunk. Aztán a sors eldönti, hogy hol a helyünk.

– Miben kell előrelépnetek, hogy vissza tudjátok hódítani az első helyet? Mivel tudjátok kompenzálni az FTC légiósaiból adódó előnyét?

– Jó kérdés. A csapatjátékban kell sokat javulnunk, valamint a helyzetek kialakításában, és kihasználásában. A védekezést meg majd megoldjuk valahogy.

– Mit kell tudni a civil Varga Lucáról?

– Nyaranta nagyon szeretek horgászni, pár éve pedig elkezdtem fényképezni, elsősorban tájakat és állatokat.

(fotók: MTK Hungária FC / ralphrichter.eu)

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-29 11:00 ÜSTÖKÖS FC GYŐR SPORTTELEP

ETO FC GYŐR U19

VS

MTK BUDAPEST U19

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok