HÍREK

Makrai László: “A győzelemmel elégedett vagyok, a kihagyott helyzetek miatt van hiányérzetem”

2022-09-10

Makrai László: “A győzelemmel elégedett vagyok, a kihagyott helyzetek miatt van hiányérzetem”

Így értékelte vezetőedzőnk a KÉSZ-St. Mihály-Szeged ellen 2-0-ra megnyert bajnoki mérkőzést.

Makrai László vezetőedző értékelése: - Jó hangulatban telt az elmúlt két hét, jól dolgoztak a lányok az edzéseken, még ha sokan nem is voltunk a válogatottak miatt. Elégedett vagyok a győzelemmel, a kihagyott helyzetek miatt van hiányérzetem, mert kettőnél több gólt is szerezhettünk volna. Ettől függetlenül megérdemelten tartottuk itthon a három pontot. A célunk az volt, hogy minél hamarabb rendezzük le a mérkőzést, ez az első félidőben össze is jött. A támadószekcióból hiányoznak a gólok, jó lett volna, ha több olyan játékos is betalál, akinek eddig nem jött össze. Örülök, hogy a negyedik bajnokit is lehoztuk kapott gól nélkül, azt már a felkészülés alatt is láttam, hogy a védekezésünkkel nem lesz probléma. A támadójátékunkkal sincs gond, csak több helyzetet kellene értékesítenünk. A fiatalok közül ezúttal Bánfi Gréti bizonyította, hogy lehet rá számítani, remekül szállt be az első félidő közepén, amikor Haraszti Fanni vádlija megsérült. Bosszantó, hogy újabb játékosunk dőlt ki, de remélem hamarosan mindenki visszatérhet.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2022-10-01 10:30 Tichy Lajos Sportcentrum

MTK BUDAPEST U15

VS

DVTK U15

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok