HÍREK

Mindkét gárda négyessel melegített

2014-10-13

Mindkét gárda négyessel melegített

A Bajnokok Ligája 32-es táblájáról egyenes kieséses rendszerű visszavágóra készülve mind az MTK Hungária FC, mind osztrák ellenfele négy gólt lőtt. Mint ismeretes, az első mérkőzésen, Felcsúton is nyerni tudott a Neulengbach 2-1-re.

A továbbjutás még korántsem dőlt el. Ennek szellemében az MTK Magyar Kupa-mérkőzésen ért el négy gólt.
Míg csapatunk a Magyar Kupában Újpesten aratott 4-1-es győzelemmel hangolt a szerdai Bajnokok Ligája-visszavágóra, addig az osztrák rivális a bajnokságban győzött sima meccsen 4-0-ra.

A Neulengbach otthon fogadta a hetedik helyen álló Union Kleinmünchent és egy-nullás félidőt követően a végén kiütötte a vendégeket.

A vezetést a 40. percben Nina Burger szerezte meg a fekete-fehéreknek, majd az osztrák támadó az 53. percben duplázott is. Rajta kívül Kremener és Harsanyova volt eredményes.
NÖSV Neulengbach – Pflegeheim Beer - Union Kleinmünchen 4-0 (1-0)

Neulengbach: Vukovic; Seiter, Konrath (46. Gstöttner), Prvulovic (58. Kremener), Biroova, Wasser, Burger, Tasch, Vojtekova, Aufhauser (46. Radojicic), Harsanyova
 

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-30 15:00 DVTK EDZŐKÖZPONT

DIÓSGYŐRI VTK

VS

MTK BUDAPEST

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok