HÍREK

Női U19: fontos győzelem a szerbek ellen

2015-09-18

Női U19: fontos győzelem a szerbek ellen

A magyar női U19-es válogatott Farádi-Szabó Edina góljával 1-0-ra győzött a szerbek ellen a hazai rendezésű Eb-selejtező minitorna második játéknapján.

 

A Turtóczki Sándor vezette együttes kedden, a németek ellen erőn felül teljesített, de szoros meccsen végül 2-0-ás vereséget szenvedett a csoport favoritjától. A minitorna második, Szerbia elleni összecsapásán azonban már nyerni kellett ahhoz, hogy esély legyen a továbbjutásra, és a csapat teljesítette is a kitűzött célt. 

A találkozó első fél órájában még a szerbek játszottak valamivel veszélyesebben, de a magyar válogatott előtt is adódtak lehetőségek, amelyek ekkor még nem hoztak gólt. A kezdőként pályára lépő Magyarics Zoénak már a találkozó elején kiújult korábbi sérülése, emiatt nem tudott húzóembere lenni az együttesnek, a 28. percben le is kellett cserélni. A folytatásban a lányok átvették az irányítást, és a 40. percben Farádi-Szabó Edina látványos távoli bombájával megszerezték a vezetést is (1-0). 

A második félidő egyértelműen a magyar válogatotté volt, négy-öt tiszta ziccert is kidolgozott a csapat, más kérdés, hogy ezeket el is hibázták, így végig izgulni kellett a győzelemért. A szerbek a hajrában sokat tettek az egyenlítésért, de nem tudtak gólt szerezni, a magyar válogatott így 1-0-ra győzött, és a megérdemelten megszerzett három ponttal karnyújtásnyira került a továbbjutástól. A csoport másik mérkőzésén Németország 7-0-ra verte a magyarok vasárnapi ellenfelét, Kazahsztánt. 

– Tudtuk, hogy a szerbek ellen kizárólag a győzelem jó eredmény, de a németek elleni meccs után kétségeim voltak, hogy sikerül-e az egyetlen pihenőnap alatt felfrissíteni a csapatot, miután a keddi összecsapáson, a világ egyik legjobb válogatottja ellen a tartalékaikból is mozgósítottak a lányok – értékelt a lefújás után Turtóczki Sándor. – Sajnos beigazolódott a félelmem, valóban nem voltunk frissek, és ezt a csapatjátékunk is megsínylette. Az első fél órában voltak nehézségeink, de utána feljavultunk, és a második félidőben több óriási lehetőségünk is volt, hogy megrúgjuk a második gólunkat, amivel eldönthettük volna a találkozót. A fáradtság okozta összpontosítási gondok miatt ez nem jött össze, de végül így is győzni tudtunk, jó ellenféllel szemben. Még van hátra egy mérkőzésünk, amit nagyon komolyan kell vennünk, de mentálisan és játéktudásban van annyira erős a csapat, hogy innen már ne engedje ki a kezéből a továbbjutást. 

Magyarország – Szerbia 1-0 (1-0)
Magyarország: Schildkraut Fruzsina – Nagypál Fatima, Vicai Katalin, Turányi Lilla, Szabó Dorottya – Grúber Brigitta, Farádi-Szabó Edina – Szakonyi Emese (Krascsenics Petra, 81.), Kocsán Petra (Csányi Diána, 73.), Magyarics Zoé (Gelb Mónika, 29.) – Kaján Zsanett 

(Fotó, forrás: mlsz.hu)

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-20 10:00 PUSKÁS FERENC LABDARÚGÓ AKADÉMIA

PUSKÁS AKADÉMIA FC U19

VS

MTK BUDAPEST U19

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok