HÍREK

“Olyan csapatot szeretnénk építeni, mely tele van győzni akaró játékosokkal” - interjú a szakágvezetővel

2021-06-16

“Olyan csapatot szeretnénk építeni, mely tele van győzni akaró játékosokkal” - interjú a szakágvezetővel

Csopaki István szakágvezetővel beszélgettünk az elmúlt szezonról, az új vezetőedző és játékosok kiválasztásáról, a fiatalokról, valamint a célokról.

Csapatunk a bajnokságban ezüstérmes lett, a kupában pedig az elődöntőben búcsúzott. Voltak nehézségek a szezon során, gondolok itt a betegségekre és sérülésekre. Összességében hogyan értékeled a szezont?

- Jól indult a szezon, majd ősszel sajnos a sérülések mellett a koronavírus miatt dőltek ki játékosaink. Január elején történt egy edzőváltás, mely úgy érzem, jól sült el, Tóth Mihály új impulzusokat adott a csapatnak. Sokkal másabb lett a lányok hozzáállása a munkához, mindenki akarta az új dolgokat. Majdnem tökéletes bajnokságot zártunk, hiszen megnyertük az alapszakaszt, melyre előzetesen kevesebb esélyünk volt, mint a jóval bővebb kerettel rendelkező Ferencvárosnak. Meggyőződésem, sokkal nagyobb tett volt megnyerni az alapszakaszt, mint finálét vívni. A döntőben sajnos már jobb volt az FTC, megérdemelten szerezték meg az aranyérmet. Nem csalódásként éljük meg a mögöttünk hagyott bajnokságot, hanem egy jó tapasztalatnak fogjuk fel.

Tóth Mihály vezetőedző jó munkát végzett a csapattal, de kapott egy másik lehetőséget, így továbbállt. Milyen szempontok szerint zajlik majd az új tréner kiválasztása?

- Olyan edzőt szeretnénk hozni, aki dolgozott már komoly szinten a férfi labdarúgásban. A mindennapokban tapasztaltam, a lányok vevők arra a tudásra, mellyel egy ilyen közegből érkező szakember rendelkezik. Ez így volt nálunk Varga Attilával és Tóth Mihállyal is. Természetesen nem fél évre szeretnénk edzőt hozni, Tóth Mihály is másfél esztendőre érkezett, viszont a szerződésében volt egy pont, mely alapján továbbléphetett magasabb szintre. Mindkét fél hajlott a közös munkára, viszont nem célunk az, hogy egy játékost vagy edzőt visszatartásunk abban, hogy előrelépjen a karrierjében.

Nem mehetünk el szó nélkül fiataljaink kiváló teljesítménye mellett sem. Pápai Emőke, Bokor Blanka és Mayer Zsófia gyakorlatilag végigjátszotta a szezont, de Stefán Bernadett és Legendás Lora is fontos szereplője a keretnek. Egyértelműen ők a klub nemcsak jelene, de jövője is?

- Az említett játékosok az egész szezon során megmutatták, hogy bárkivel képesek felvenni a versenyt. Pápai Emőke góltermése önmagáért beszél, Mayer Zsófia a szezon felfedezettje lett. Egyértelműen ők a jelen és a jövő is. Természetesen sokat kell még tanulniuk, de mindenki láthatta, hogy mire képesek.

A szezon során több, az U19-es csapathoz tartozó fiatal is lehetőséget kapott tétmeccsen a felnőttek között. Bizonyították, hogy lehet rájuk számítani. Mennyire vagy elégedett az utánpótlásban zajló munkával?

- Nem véletlenül indult el az akadémiai képzés, a fiatalokra kell számítani a jövőben is. A szövetség ezen irányú törekvései szerintem megfelelőek, hiszen kevés a női labdarúgó, szükség van a jó képességű, fiatal játékosokra. Ami minket illet, természetesen van még miben fejlődnünk, de nálunk a jövőben is meg fogják kapni az esélyt a fiatalok a bizonyításra a felnőttek között, az pedig már csak rajtuk múlik, élnek-e vele.

A szurkolók számára a nyár legfontosabb kérdése, kik érkeznek klubhoz? Milyen változások várhatóak a keretben és milyen átigazolási politikát folytatunk majd a nyár folyamán?

- A három válogatott játékos távozása kapcsán szeretnék tiszta vizet önteni a pohárba: két futballistával már szóbeli megegyezésünk volt a folytatásról, viszont kaptak egy jobb ajánlatot, mellyel természetesen nincs is probléma, viszont ezt velünk nem közölték, így lehetőségünk sem volt egy másik szerződést kínálni számukra új kondíciókkal. A harmadik távozó pedig állítása szerint mindenáron külföldre szeretett volna menni, végül mégis marad Magyarországon. Ami az érkezőket illeti, olyan játékosokat szeretnék kék-fehérbe öltöztetni, aki megütik az MTK-szintet. Erre jó példa Sipos Lilla megszerzése is, aki egy ambíciózus, sikerre éhes játékos, és nem utolsó sorban remek képességű futballista. Kortól és nemzetiségtől függetlenül kívánunk idecsábítani játékosokat, de nagy potenciált látunk abban is, hogy még inkább támaszkodjunk a fiatalokra. 

Milyen "alapelvárásokkal" vágunk neki az új szezonnak?

- Egy olyan csapatot szeretnénk építeni, mely tele van győzni akaró játékosokkal, akiket nem utolsó sorban hosszú távú szerződés köt a klubhoz, és azt érezzük rajtuk, hogy megtiszteltetés számukra az MTK-ban szerepelni. 

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2021-08-05 18:30 Budapest

MTK HUNGÁRIA FC

VS

VASAS FEMINA FC

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok