HÍREK

Sorozatban a harmadik

2014-12-18

Sorozatban a harmadik

Erdélyi Tamara számára kettős jelentéssel bír a hármas szám. Egyrészt ő az MTK Hungária FC harmadik játékosa, akit nemrég a jobb térdével műtöttek, másrészt ez volt élete harmadik operációja.

Mint arról már korábban hírt adtunk, az NB I-es női labdarúgó csapat kapusa, Szőcs Réka és mezőnyjátékosa, Tell Zsófia, az elmúlt hetekben térdműtéten esett át. Reméltük, hogy több játékosról nem érkezik kórházi hír. Nos, tévedtünk.

A napokban Erdélyi Tamara is kés alá feküdt. – Az első műtét célja az újabb térdkalácsficamok elkerülése volt. Akkor az egyik belső szalagot körbehúzták a térdkalácsom alsó részén, a térdkalácsomat átfúrták és áthúzták rajta, majd a kiindulási pontnál rögzítették. Továbbá az ízület külső részén két ínszalagot egymásra varrtak, hogy feszesebb legyen. Illetve a combom alsó izmát felszedték és lejjebb varrták – idézte fel első operációját Tamara. – A mostani bevatkozást két Denks-műtét előzte meg, a térdkalácsficam miatt. A bal lábamat 2012-ben műtötték, ami azóta tökéletesen működik. A jobb lábamat 2013 decemberében operálták. A felépülést követő fél évben hibátlannak tűnt, ám később visszatértek a ficamok. Az orvosi vizsgálatokból kiderült, hogy sajnos a műtét eredménytelen volt, ezért kellett most újra kés alá feküdnöm – mesélte.

Tamara leghamarabb pénteken hagyhatja el a kórházat, vagyis az ő operációja sokkal komolyabb, mint két sporttársáé. Kérdésünkre, mi vár rá a következő hetekben, ezt felelte: – Kedden varratszedés és bokától combig terjedő gipszelés, amit három-négy hétig kell hordanom. Utána indulhat a gyógytorna és, ami ezzel jár. Ha minden jól alakul, március végén, április elején ismét pályára léphetek.

Ez még messze van, addig is reméli, hogy Rékát és Zsófit mihamarabb pályán láthatja százszázalékos formában.

A csapat mesterét, Medgyes Pétert is megkérdeztük, mit szól ahhoz, hogy három tanítványát is nélkülözni kényszerül a következő időszakban.

– Sajnos, ilyen a sportélet: a sérülések jönnek-mennek. Örülök neki, hogy mind a három leány sikeresen túl van a műtéten. Réka és Zsófi már el is kezdhette a rehabilitációt, így hamarosan együtt készülhetnek a csapattal. Reméljük, Tami is hamar túl lesz a rehabilitáción, és minél előbb csatlakozik a csapathoz!

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-20 19:00 BUDAÖRSI VÁROSI STADION

BUDAÖRS

VS

MTK BUDAPEST

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok