HÍREK

Szőcs Réka Olaszországban tölti az őszt

2015-08-14

Szőcs Réka Olaszországban tölti az őszt

Eldőlt, hogy az MTK Hungária FC válogatott kapusa újra kipróbálhatja magát külföldön, ismét Olaszországban légióskodhat.

Szöcsi a 2010/11-es szezonban már szerepelt az olasz, bajnokságban, akkor az Orlandia97 gárdáját erősítette, most pedig ismét a Serie A-ban védhet. Ezúttal a Fiorentina csapatánál mutathatja meg, hogy mit tud.

Az MTK Hungária FC hálőőre a hétvégén utazik olasz csapatához, ahol az őszi szezonban szerepel.

Szőcs Réka 2008 óta véd az MTK-ban, öt bajnoki címet, Magyar Kupát nyert a csapattal, és bár csak rövid időre távozik, fájó szívvel int búcsút a csapatnak. 

– Már régóta szerettem volna kipróbálni magam erősebb bajnokságban. Az MTK Hungária FC-vel mindent megnyertünk, amit lehetett idehaza, bajnokság, Magyar Kupa, BL-csoportkör, sőt még a főtáblán is sikerült pontot szereznünk, és bár szívem csücske az MTK, szeretem ezt a klubot, úgy gondolom évente két-három kemény mérkőzés kevés ahhoz, hogy fejlődjek – mondta a csapat kilencvenkilencese.

– Biztos vagyok benne, hogy az alapszakaszban nem fogok hiányozni a csapatnak, eddigi kapustársam Varga Luca megoldja a feladatot. Az előttem álló hónapokban szeretném bebizonyítani a Fiorentina vezetőinek, hogy jó döntést hoztak, amikor szerződést ajánlottak, és saját magamnak is szeretném bizonyítani, hogy nem csak a magyar bajnokságban állom meg a helyem.
Legkésőbb decemberben, de remélem még hamarabb kilátogathatok az MTK meccseire, hogy a lelátóról biztathassam a csajokat – fogalmazott Szöcsi.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-20 10:00 PUSKÁS FERENC LABDARÚGÓ AKADÉMIA

PUSKÁS AKADÉMIA FC U19

VS

MTK BUDAPEST U19

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok