HÍREK

U14: A pályán vágtunk vissza a Honvédnak

2022-04-05

U14: A pályán vágtunk vissza a Honvédnak

Kiütéses győzelemmel folytatta a bajnokságot U14-es csapatunk.

A harmadik tavaszi fordulóban második győzelmét aratta a regionális bajnokságban szereplő U14-es csapatunk. Szoliva Zsolt együttese ezúttal a Budapest Honvéd ellen nyert fölényesen.

Leány Országos U14, HNP Dél-Nyugati csoport, 12. forduló
MTK Hungária FC U14–Budapest Honvéd U14 5-0 (1-0)

Gólszerző: Puskás (25.), Bakos (38., 62.), Steinbacher (51.), Molnár (65.)

MTK Hungária FC U14: Árokszállási - Csörgő, Bakos, Kelemen, Steinbacher, Weszely, Molnár, Puskás, Dudás.
Csereként pályára lépett: Göndör-Karikás, Kertész, Szabó.

Szoliva Zsolt vezetőedző értékelése: - Sajnos még el sem kezdődött a mérkőzés, már nehézségekbe ütköztünk, Berzai Emma ugyanis lebetegedett a mérkőzés napjára, míg kapusunk, Árokszállási Sophie csuklója a bemelegítés során megsérült, aki ennek ellenére vállalta a játékot. A találkozót több nagy helyzet kialakításával kezdtük, melyek sajnos kimaradtak. A középpályánk remekül szűrt, hátul pedig a védelem és a kapus megoldotta a feladatát a szabadrúgásokból és szögletekből veszélyeztetőt ellenféllel szemben. A vezetést Puskás Nelli első MTK-s góljával szereztük meg, a fordulás után pedig szép gólokat szereztünk az elfáradó kispestiek ellen, így öt góllal nyertünk. Április közepén a Paks ellen folytatjuk a bajnokságot, szeretnénk ott is három pontot szerezni. A Honvédnak további sok sikert kívánunk!

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-29 11:00 ÜSTÖKÖS FC GYŐR SPORTTELEP

ETO FC GYŐR U19

VS

MTK BUDAPEST U19

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok