HÍREK

U16: „Az eredmény most teljesen másodlagos volt”

2020-02-17

U16: „Az eredmény most teljesen másodlagos volt”

Csapatunk nemzetközi edzőmérkőzésén fogadta az osztrák USC Landhaus/Austria Wien együttesét.

Felkészülési mérkőzés
MTK Hungária FC U16–USC Landhaus/Austria Wien 1-6 (1-2)

MTK Hungária FC: Fehér Lili - Halász Anna, Gravencz Gréta, Pára Hanna, Szili Flávia - Bánfi Gréta, Balogh Mercédesz, Rácz Jázmin, Benke Annamária, Schmidt Veronika - Németh Virág.

Cserék: Kispetik Alexandra, Török Emma, Szabó Jázmin, Peszlen Dóra, Pásztor Maja, Rácz Léna.

Gólszerző: Benke Annamária.

Zoufal Nándor értékelése: - Örülök, hogy sikerült egy nemzetközi mérkőzést játszani a felkészülés során. Sok játékos most játszott először egymás mellett, egymással. Az eredmény most teljesen másodlagos volt. Az első félidőben fegyelmezetten, jól, de az ellenfél kapujára veszélytelenül játszottunk. A második félidőben is megtettek mindent a lányok, de több szerencsétlen gólt is kaptunk és a fáradtság is kijött rajtunk az utolsó 15 percben, ami figyelmetlenséggel párosult. Sokan kimondottan jó teljesítmény nyújtottak. Elégedett vagyok a csapat hozzáállásával. Szeretnénk jobbulást kívánni Kispetik Alexandrának, aki a mérkőzés folyamán megsérült, reméljük nem súlyos és hamarosan újra számíthatunk rá. 

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-20 10:00 PUSKÁS FERENC LABDARÚGÓ AKADÉMIA

PUSKÁS AKADÉMIA FC U19

VS

MTK BUDAPEST U19

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok