HÍREK

Utánpótlás: Elkészült az akadémiai szekció sorsolása

2022-07-26

Utánpótlás: Elkészült az akadémiai szekció sorsolása

Ismertté vált U19-es, U17-es és U15-ös csapatunk bajnoki programja.

Mint arról már beszámoltunk, július 18-án elkezdte a felkészülést az akadémiai szekció az új bajnoki idényre, mely augusztus 21-én veszi kezdetét.

A tavalyi szezontól eltérően nem 10, hanem 8 csapat szerepel majd az országos bajnokságban, melynek küzdelmei során 28 fordulót rendeznek.

U19-es, U17-es és U15-ös csapatunk ellenfelei a következő együttesek lesznek a szezon során: DVTK, ETO FC Győr, Ferencvárosi TC, Illés Akadémia-Viktória, KÉSZ-St. Mihály FC, PMFC, Puskás Akadémia FC.

Mindhárom csapatunk az Illés Akadémia-Viktóriával találkozik az első fordulóban, az U19 idegenben, míg az U17 és az U15 hazai pályán.

A tervek szerint az utolsó őszi fordulót (14. forduló) a december 3-4-i hétvégén rendezik, az első “tavaszi” fordulóra a február 18-19-i hétvégén kerül sor, míg a bajnokság június első hétvégéjén fejeződik be.

Az első kör, az első 7 forduló párosítása:

1. forduló (augusztus 21.):
U19: Illés Akadémia-Viktória - MTK Budapest
U17: MTK Budapest - Illés Akadémia-Viktória
U15: MTK Budapest - Illés Akadémia-Viktória

2. forduló (augusztus 27-28.):
U19: MTK Budapest - ETO FC Győr
U17: ETO FC Győr - MTK Budapest
U15: ETO FC Győr - MTK Budapest

3. forduló (szeptember 3-4.):
U19: KÉSZ-St. Mihály FC - MTK Budapest
U17: MTK Budapest - KÉSZ-St. Mihály FC
U15: MTK Budapest - KÉSZ-St. Mihály FC

4. forduló: (szeptember 10-11.):
U19: MTK Budapest - Puskás Akadémia FC
U17: Puskás Akadémia FC - MTK Budapest
U15: Puskás Akadémia FC - MTK Budapest

5. forduló (szeptember 17-18.):
U19: PMFC - MTK Budapest
U17: MTK Budapest - PMFC
U15: MTK Budapest - PMFC

6. forduló (szeptember 24.):
U19: MTK Budapest - Ferencvárosi TC
U17: Ferencvárosi TC - MTK Budapest
U15: Ferencvárosi TC - MTK Budapest

7. forduló (október 1-2.):
U19: DVTK - MTK Budapest
U17: MTK Budapest - DVTK
U15: MTK Budapest - DVTK

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2022-08-21 17:00 BKV ELŐRE SPORTTELEP

MTK

VS

ASTRA-ACTIVTEK HFC-ÜLLŐ

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok