HÍREK

Utánpótlás: Mindhárom csapatunk győzött a DVTK elleni évzárón

2022-12-05

Utánpótlás: Mindhárom csapatunk győzött a DVTK elleni évzárón

U19-es csapatunk hazai környezetben, míg U17-es és U15-ös együttesünk idegenben diadalmaskodott a miskolciak ellen.

Leány Országos U19, 14. forduló
MTK Budapest U19–DVTK U19 1-0 (1-0)

Gólszerző: Végh (43.)

Sárga lap: Mislai (83.), illetve Szolomájer (90+2.)

Piros lap: Almási (90+2.)

MTK Budapest U19: Fehér (Schvirján 46.) - Mislai, Vas, Pára, Herczik (Petőfi 63.) - Almási, Kövy, Diramerján (Vajda 63.) - Végh (Molnár 63., majd Siposs 83.), Csuhai, Erdei (Gávris 46.).

Könczey Zsolt vezetőedző értékelése: - Vártuk a mérkőzést. A szezon utolsó meccse, ráadásul debütált az új mez, melyre nagyon vártak a lányok. Az első félidőben parádésan játszottunk, élmény volt nézni. Gyorsan, pontosan fociztunk, de a befejezések nem voltak pontosak, egyéni villanás kellett a gólhoz, de örülök, hogy eljutottunk már odáig, hogy képesek vagyunk egyéni villanásra is. A második félidőben inkább harcoltunk azért, hogy megmaradjon az eredmény, igazából egyik kapu sem forgott veszélyben. Nagyon büszke vagyok a lányokra a második kör miatt, játékban, csapatban, közösségben is sokat léptünk előre és már az eredményességben is meglátszik ez.

Leány Országos U17, 14. forduló
DVTK U17–MTK Budapest U17 0-2 (0-2)

Gólszerző: Szabó M. (18.), Gabona (29.)

MTK Budapest U17: Kovács - Garda, Tassy, Pára, Szántai (Zsirka-Klein 46.) - Gávris, Kiss, Spéth (Hettiger 79.) - Papp-Kálmán (Halász 79.), Szabó M., Gabona (Farády 46.).

Korozmán Norbert vezetőedző értékelése: - Az első félidőben nagy nyomást helyeztünk az ellenfélre. A középpályán folyamatosan létszámfölényben voltunk labdabirtoklásban és labdaszerzésben is, két szélső hátvédemtől azt kértem, hogy folyamatosan érjenek fel a támadásokkal, ami meg is történt, viszont kevés labdát kaptak. Ha többször észreveszik őket, akkor sokkal több helyzetet tudtunk volna kialakítani. Szép támadásfelépítéseink voltak az első félidőben, a másodikban viszont kilyukadt a középpályás védekezésünk és át tudtak rajtunk jönni könnyedén. Kicsit úgy éreztem, azt hitte a csapat, hogy már megnyertük a mérkőzést és vissza vettek a tempóból. Köszönöm ezt a évet a játékosaimnak és a stábnak!

Leány Országos U15, 14. forduló
DVTK U15–MTK Budapest U15 1-5 (0-4)

Gólszerző: Sándor (65.), illetve Kovács M. (10.), Balogh (16.), Farkas P. (31.), Walton (34., 75.)

MTK Budapest U15: Árokszállási - Hubják (Weszely 54.), Neumann, Bellon, Bakos (Kelemen 61.) - Puskás, Farkas P. (Mikó 61.), Walton - Balogh, Kovács M. (Molnár L. 54.), Lőrincz-Rainiss L. (Steinbacher 54.).

Walton Júlia így értékelte a mérkőzést: - A mérkőzést álmosan kezdtük. Az első gólunk után felébredtünk és okosan, gyorsan játszottunk. A helyzeteinket ezúttal sikerült gólokra váltanunk. Örülök, hogy én is hozzájárulhattam két góllal a győzelemhez. Nagyon büszke vagyok a csapattársaimra, mert mindenki győzni akart, és ez a meccs egy jó lezárása a volt az őszi szezonnak.

Neumann Zsófia így látta a találkozót: - Végig kitartottunk és nagyon szép helyzeteket alakítottunk ki. A középpálya jól osztotta szét a labdát, a kombinatív játékunk egyre jobb. Nagy öröm, hogy az év utolsó meccsét győzelemmel zártuk.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-20 10:00 PUSKÁS FERENC LABDARÚGÓ AKADÉMIA

PUSKÁS AKADÉMIA FC U19

VS

MTK BUDAPEST U19

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok