HÍREK

Zágor Bernadett: “Gólokkal, gólpasszokkal és a tapasztalatommal szeretném segíteni az MTK-t”

2023-01-04

Zágor Bernadett: “Gólokkal, gólpasszokkal és a tapasztalatommal szeretném segíteni az MTK-t”

Interjú az Ausztriából hazatérő, az ősszel még a Bajnokok Ligája csoportkörében pályára lépő első téli igazolásunkkal, Zágor Bernadettel.

Több éves légióskodás után térsz haza, minek köszönhető, hogy az MTK-t választottad?

- Már tavaly nyáron tervben volt, hogy a téli átigazolási időszakban hazatérek. Többek között Pinczi Anita is megkeresett, és nagyon szimpatikus volt, amit felvázolt az MTK-ról. Tudom, hogy átalakuláson megy keresztül a klub, ennek pedig én is szeretnék részese lenni, így rövid gondolkodás után elfogadtam az ajánlatot.

Korábban már voltál az MTK játékosa, de akik esetleg nem ismernének, mely posztokon vagy bevethető, illetve hol szeretsz a legjobban játszani?

- Az U19-es válogatottban még hatos pozícióban játszottam, onnan lépkedtem folyamatosan előre. Az elmúlt öt évben inkább a támadószekcióban számított rám a mindenkori vezetőedzőm, de játszottam a középpályán, nyolcas, tízes, egyszer-kétszer pedig hatos pozícióban, néha a szélen is, de a legtöbbször csúcsékként kaptam lehetőséget. Legjobban a tízes poszton szeretek játszani, de elöl is jól érzem magam.

2017-ben igazoltál külföldre, eközben figyelemmel követted a honi élvonalat, illetve hogy látod az idei szezon erőviszonyait?

- Többé-kevésbe nyomon követtem a magyar bajnokságot, főleg a mostani szezont. A Ferencváros egyértelműen favoritnak számít, viszont örömmel láttam, hogy több csapat is folyamatosan fejlődik és próbál feljebb kapaszkodni. Pozitívum, hogy sok fiatal futballista kap lehetőséget az élvonalban, a középmezőnyben szoros csata folyik a csapatok között, a Puskás Akadémia pedig egyre közelebb kerül az FTC, ETO, MTK hármashoz. Az élmezőnyt tekintve pedig nem lehet megmondani, melyik együttes lesz a Fradi ellenfele a döntőben, illetve mely együttes szerzi majd meg a bronzérmet.

Hogy érzed, mennyire lesz kihívás a beilleszkedés, így, hogy a szezon közben csatlakozol az együtteshez?

- Bízom benne, hogy egy jó társaságba érkezem, a csapattársaim pedig segíteni fognak abban, hogy minél hamarabb beilleszkedjek. A céljaink eléréséhez elengedhetetlen a kiváló csapategység, melynek szeretnék én is minél hamarabb a részese lenni.

Milyennek ítéled meg az őszi szezonodat?

- Sikeresen mondható az őszi szezonom, hiszen a St. Pöltennel sikerült bejutnunk a Bajnokok Ligája csoportkörébe, így december 22-én még mérkőzést játszottunk. Az átállás kicsit nehezen megy, próbálok kikapcsolódni a szünetben fizikális és mentális szempontból egyaránt. Érzem, hogy lassan hiányzik a mozgás, a következő hetekben pedig folyamatosan bekapcsolódok majd az edzésmunkába.

Milyen célokkal vágsz neki a tavasznak?

- Minimális cél a harmadik hely megszerzése, de mivel minden esélyünk megvan bejutni a bajnoki döntőbe, így tavaszra a legfőbb cél egyértelműen a finálé. Nem lehet más a célom, mint gólokkal és gólpasszokkal, valamint jó játékkal segíteni az MTK-t céljai elérésében. Emellett bízom benne, hogy a fiatalokat is segíteni tudom majd a tapasztalatommal, hogy minél jobb játékosokká váljanak a jövőben.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-29 11:00 ÜSTÖKÖS FC GYŐR SPORTTELEP

ETO FC GYŐR U19

VS

MTK BUDAPEST U19

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok