HÍREK

Két új igazolás érkezett: Tagyi Vivien és Haraszti Fanni aláírt

2021-08-12

Két új igazolás érkezett: Tagyi Vivien és Haraszti Fanni aláírt

Mindkét futballista a Kelen SC-től igazolt csapatunkhoz.

Sipos Lilla, Erős Evelin, Nagy Virág, Vachter Fanni és Vajda Orsolya után újabb két futballistát igazolt a 2021/2022-es szezonra készülő csapatunk:

Az MTK Budapest csapatában folytatja pályafutását Tagyi Vivien és Haraszti Fanni.

A 24 éves Tagyi Vivien már a 2013/2014-es szezonban alapembere volt a másodosztályú Videoton FC-nek, ahonnan 2016-ban igazolt a fővárosba. A Kelen SC 2019-es feljutásában főszerepet játszott a középpályás, az osztályozón ugyanis ő szerezte csapata mindhárom találatát. Az elmúlt két szezonban alapembere volt az élvonalbeli gárdának.

- Szerettem volna az NB I-ben maradni, az MTK-tól pedig megkaptam erre a lehetőséget. Technikai és taktikai téren is fejlődni szeretnénk, ehhez pedig a klubnál minden lehetőségem megvan. Mint minden játékos, én is szeretnék a lehető legtöbb időt a pályán tölteni és jó játékkal hozzájárulni ahhoz, hogy minél sikeresebb szezonunk legyen - nyilatkozta leigazolását követően Tagyi Vivien.

Haraszti Fanni

A 22 esztendős Haraszti Fanni utánpótlás-játékosként szerepelt az FTC-ben és Kókán is, a Kelen SC-hez 2018-ban szerződött. A mögöttünk hagyott szezonban csapata 21 bajnoki mérkőzéséből 15 alkalommal kezdőként kapott lehetőséget a támadó.

- Mivel a Kelen SC-vel búcsúztunk az élvonaltól, úgy éreztem, szükségem van a váltásra. Nagy lehetőséget kaptam az MTK-tól, hiszen egy komoly célokért küzdő csapatban bizonyíthatok nap mint nap. Remek közösségbe kerültem, ahol minden adott, hogy a játék összes elemében előre tudjak lépni. Az edzéseken és a mérkőzéseken is mindent megteszek azért, hogy minél eredményesebbek legyünk - mondta a szerződtetését követően Haraszti Fanni.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-30 15:00 DVTK EDZŐKÖZPONT

DIÓSGYŐRI VTK

VS

MTK BUDAPEST

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok