HÍREK

Makrai László: "Tetszett az MTK-nál kialakított koncepció"

2022-06-20

Makrai László: "Tetszett az MTK-nál kialakított koncepció"

Új vezetőedzőnk nyilatkozott eddigi karrierjéről és arról, miért döntött az MTK mellett.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a 2022/23-as évadban Makrai László irányítja az MTK Hungária FC együttesét. Új vezetőedzőnket kérdeztük a kinevezéséről, a tervezett feladatokról és a célokról.

Milyen szakmai szempontok mentén döntött klubunk mellett?

- Csopaki Istvánnal már korábban beszélgettünk arról, hogy jó volna, ha közös munkába tudnánk kezdeni az MTK-nál, hiszen nagyon hasonló elképzeléseink vannak. Több lehetőség is szóba került, végül pedig a vezetőedzői pozíció lett az enyém. A magyar fociból sok esetben hiányzik a tervszerűség, a felépítettség, de itt olyan két-három éves koncepcióban gondolkodnak, amiben lépésről lépésre tudunk felépíteni egy csapatot. 

Mik a célkitűzések rövid- és középtávon?

- Természetesen szeretnénk minél előrébb végezni a tabellán, de ugyanakkor megvan a türelem is. Az MTK-nak olyan hírneve van a női futballban, hogy nem lehet más a célunk, mint hogy megcélozzuk a bajnoki döntőbe kerülést, és tervszerű munkával szeretnénk eljutni oda, hogy két-három éven belül mi legyünk az aranyérem legfőbb várományosai. 

Milyen tapasztalatai vannak a női futball terén?

- Ahol aktív játékosként szerepeltem, igyekeztem az utánpótlásban edzősködni, gyerekekkel foglalkozni, tudatosan készültem erre a pályafutásom eleje óta. A ceglédi utánpótlásban hat évet dolgoztam és legfőképpen a női szakosztálynál kaptam feladatokat. 12 éves kortól 16-17 éves korukig neveltem lányokat, így elmondhatom, hogy van tapasztalatom ezen a téren.

Játékosként szerepelt az NB I-ben is. Hogyan alakult a karrierje?

- A Vasasnál a felnőtt keretig jutottam, majd Vácra kerültem, ahol kiharcoltuk az NB I-ben való szereplést. Ezt követően megfordultam Felcsúton, Gyirmóton, a BKV Előrénél, Veszprémben és aztán hosszabb időt töltöttem Cegléden. Ekkor már edzői képzésekre jártam, licencszeket szereztem és játékos-pályaedzőként is tevékenykedtem, később vezetőedzőnek is kineveztek. Utolsó munkahelyem a Dabas-Gyón volt, ahol nehéz körülmények közé csöppentem, hiszen 5-6 futballistával kezdtük el a felkészülést és még az utolsó hetekben is kénytelenek voltunk játékosokat igazolni.

Szeptember óta nem vállalt munkát klubcsapatnál. Mivel telt ez az időszak?

- Budapesten van egy futballiskola, ahol fiatal tehetségek egyéni képzésével foglalkoznak, heti három-négy alkalommal én is tartottam ilyen képzéseket. Szabadidőmben figyeltem a csapatokat, néztem a mérkőzéseket és bár több klubbal is tárgyalásban álltam, nem akartam olyan feladatot elvállalni, ami semmilyen szakmai kihívást nem tartogat. Az MTK-nál viszont azonnal azonosulni tudtam a koncepcióval, ezért örömmel vállaltam el a vezetőedzői felkérést!

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-20 10:00 PUSKÁS FERENC LABDARÚGÓ AKADÉMIA

PUSKÁS AKADÉMIA FC U19

VS

MTK BUDAPEST U19

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok