HÍREK

Simple Női Liga: Hárman debütáltak, ötgólos siker a Kelen SC ellen

2020-09-30

Simple Női Liga: Hárman debütáltak, ötgólos siker a Kelen SC ellen

Csapatunk az 5. fordulóban sem kapott gólt, így továbbra is hibátlan mérleggel vezeti a bajnokságot.

Simple Női Liga, 5. forduló
MTK Hungária FC–Kelen SC 5-0 (2-0)

Budapest, BKV Előre Stadion
Vezette: Kalydy Dionízia Imola (Vad, Kovács)

Gólszerző: Kocsán (25.), Bokor (39.), Pápai (73., 83., 90.)

MTK Hungária FC: Varga - Cremer, Curless, Demeter, Diószegi - Bokor, Stefán (Pozsár 88.), Kocsán - Mayer, Zahár (Pap 71.), Pápai.

Vezetőedző: Varga Attila

Kelen SC: Erős - Ács, Venturini, dr. Tatai, Haraszti - Telek-Sümegi, Árvay, Tagyi, Kókány (Herczik 71.), Bernhardt (Dénes 46.) - Alves (Szanyi 79.).

Vezetőedző: Könczey Zsolt

Huszonhét nap elteltével ismét tétmérkőzésen lépett pályára csapatunk, a Simple Női Liga 5. fordulójában a Kelen SC-t láttuk vendégül.

Varga Attila vezetőedző több játékosra nem számíthatott (Olivera Milunovic, Pinczi Anita, Palkovics Nóra, Nagy Ágnes, Farádi-Szabó Edina, Natalie Stephens), így először került be a felnőtt csapat keretébe tétmérkőzésen Pap Nóra, Pozsár Ramóna és Zahár Flóra, utóbbi ráadásul a kezdőben kapott lehetőséget.

A sereghajtó ellen az 5. percig kellett várni az első lehetőségre. Kocsán indítása után a vendégek kapusa szerette volna a tizenhatoson belülre engedni a labdát, de Mayer odaért, viszont túl hosszan tolta meg, így kirúgással folytatódott a játék.

A folytatásban is mi irányítottuk a játékot, birtokoltuk a labdát, majd a 18. és a 20. percben is helyzetbe kerültünk. Előbb Bokor ívelt a félpályáról Pápai elé, aki kapura emelt, de Erős magabiztosan védett. Majd Kocsán szerzett labdát az ellenfél térfelén, elvitte védője mellett, majd a tizenhatoson belülről a jobb alsó mellé lőtt.

A 25. minutumban Erős kapus hibája miatt 15 méterről végezhettünk el közvetett szabadrúgást, melyből meg is szereztük a vezetést. Diószegi pöckölt Kocsán Petra elé, aki jobbal a bal sarokba csavart (1-0).

Öt perccel a gól után az ezúttal balhátvédként szereplő Diószegi húzott befelé, 20 méterről lőtt, de a középre tartó próbálkozást fogta Erős. A 33. percben tetszetős összjáték után Pápai ívelt át balra, de Zahár lövését blokkolták. A következő támadás végén Pápai passzolt középre az alapvonal közeléből, de menteni tudtak a védők.

A 39. percben már összejött a második, a középhátvéd által kifejelt labdát Bokor Blanka kezelte le, majd 22 méterről a léc alá lőtt (2-0), megszerezve ezzel első élvonalbeli gólját.

A szünet előtt még Diószegi és Mayer lökete jelentett veszélyt, de gól egyikből sem lett, így kétgólos előnnyel vonulhattunk pihenőre.

Két perccel a fordulás után a vendégek veszélyeztettek először, de Kókány távoli szabadrúgás fölészállt. Egy minutummal később Cremer jobb oldali beadása a háló tetején landolt. A játékrész első tizenöt percében is mi domináltunk, de egy Kocsán lövést és egy veszélyes Mayer centerezést leszámítva nem sikerült igazi helyzetet teremtenünk.

A 69. percben szép kényszerítőzés után Stefán esett el a tizenhatoson belül védője szorításában, de a játékvezető nem ítélt büntetőt. Két perccel később gyönyörűen járt a labda, de Zachár emelése fölé ment. A helyzet után a bemutatkozó Zachárt egy újabb debütáns, Pap Nóra váltotta.

A 73. percben már 3-0 állt az eredményjelzőn, Stefán hajszálpontos kiugratása után Pápai Emőke magabiztosan lőtt a kapus kezei mellett a hosszúba (3-0).

A debütáló Pap hét perccel a beállása után helyzetbe került, Mayer jobbról érkező beadása után a védőjét lefejelte, de Erős hárítani tudott.

Hét perccel a lefújás előtt megszereztük a negyediket is. Stefán vette észre a jobbon Mayert, akinek bepasszolt labdáját Pápai a rövid felsőbe vágta (4-0). Két perccel a vége előtt Pozsár Ramóna is lehetőséget kapott, így a harmadik újoncot avatta Varga Attila.

A rendes játékidő utolsó percében Pápai feltette a koronát szerdai teljesítményére, miután a léc alá pörgette a bal oldali beadást (5-0).

Folytatás az örökrangadóval, szombaton 14 óratól az FTC-Telekom vendégei leszünk.

Varga Attila értékelése: - Elképesztő, hogy közel egy hónapja játszottuk az utolsó tétmérkőzésünket, így azért nagyon nehéz bajnoki ritmusba kerülni. Ettől függetlenül tartalmasan telt ez az időszak, mindent el tudtunk végezni, még ha a vírus át is írta a létszámot. Nagyon profi módon felkészültünk a mai mérkőzésre. Az első félidőben idegesen játszottunk, nem volt minőség a támadásainkba, de ez érthető is, hiszen rég játszottunk bajnokit. A második játékrészben feljavult a játékunk, akkor már megjelentek a minőségi passzok, feljebb toltuk a védekezést, a letámadási zónát, ezáltal rengeteg labdát szereztünk és szép gólokat rúgtunk. Mindent összevetve nagyon elégedett vagyok a teljesítménnyel és az eredménnyel. Büszkék lehetünk a három debütálóra, akik előtt szép jövő áll, folyamatosan figyelemmel követjük majd őket. Megérdmelték, hogy pályára lépjenek az első osztályban. 

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-20 19:00 BUDAÖRSI VÁROSI STADION

BUDAÖRS

VS

MTK BUDAPEST

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok