HÍREK

A lányok is munkához láttak

2017-07-11

A lányok is munkához láttak

Az MTK Hungária FC megkezdte a felkészülést a következő szezonra.

Hétfő délután megkezdte a felkészülést a következő szezonra az MTK Hungária FC felnőtt labdarúgócsapata.

A keret alaposan megváltozott: Krascsenics Petra az Astra-Selector HFC-ben folytatja pályafutását, míg Dencz Orsolya Újpestre került – kölcsönbe. Nyuzó Boglárka egyetemi tanulmányai miatt intett búcsút a csapatnak, és Németh Napsugár is a távozás mellett döntött.

Természetesen új arcokat is felfedezhettek az érdeklődők az első tréningen: Vasas Lea az U18-as csapatból érkezett a felnőttek közé, míg Ujvári Izabella az osztrák élvonalbeli SKV Altenmarkttól, Szabó Dorottya pedig a Kóka FNLÁ-tól érkezett a kék-fehérekhez. Utóbbi két játékos az előttünk álló két hétben bizonyíthatja Szabados Györgynek, hogy szükség van rájuk. Rajtuk kívül további két játékos érkezése várható, őket a jövő heti edzőtáborban veheti szemügyre a szakmai stáb.

A lányok hétfőn könnyű, átmozgató edzéssel vágtak volna neki a felkészülésnek, de a heves esőzés miatt idő előtt véget ért az első tréning.  

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-05-15 18:30 MTK UTÁNPÓTLÁS SPORTKÖZPONT

MTK BUDAPEST U14

VS

VASAS KUBALA AKADÉMIA U14

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok