HÍREK
Április utolsó és május első napján is pályára lépnek csapataink - Hétvégi program
2022-04-28
![Április utolsó és május első napján is pályára lépnek csapataink - Hétvégi program](https://mtkbudapest.hu/attachments/newssubheroimage/attachment2930071941.jpg)
U17-es csapatunk ezúttal nem játszik mérkőzést.
Két hazai mérkőzés után ezúttal idegenben lép pályára felnőtt csapatunk a Simple Női Ligában. Együttesünk vasárnap (május 1.) 17 órakor a tabella 7. helyén álló Astra-Activtek HFC-Üllő gárdájával mérkőzik meg az üllői Városi Sporttelepen.
Aktuális ellenfelünk öt tavaszi bajnokiján két pontot szerzett, az FTC-Telekom (0-6), a Puskás Akadémia FC (1-3) és az ETO FC Győr (0-3) elleni vereség mellett döntetlent játszott a Soroksár SC (1-1) és a Haladás Viktória (2-2) csapatával.
Az Astra ellen a szezon során két szoros mérkőzést vívtunk. Idegenben kétszer is hátrányba kerültünk, de Sipos Lilla mesterhármasával győztünk 3-2-re. Hazai pályán pedig egy hajrában szerzett gól döntött a javukra (0-1).
U19-es együttesünk az alsóházi rájátszás 2. fordulójában szintén az Astra ellen lép pályára szombaton (április 30.) 11:30-kor a Tichy Lajos Sportcentrumban. Ugyanitt fogadja az U15 az FTC-t szombat délután 15:00-kor.
A regionális bajnokságban szereplő U14 vasárnap (május 1.) reggel 9:30-kor találkozik idegenben a Budaörs együttesével. U17-es csapatunk ezúttal nem lép pályára, az FTC elleni összecsapást ugyanis május 12-re halasztották.
Kapcsolódó cikkek
Szponzorok
![](/images/sponsor/tippmix.jpg)
![](/images/sponsor/simplenoiliga.png)
![](/images/sponsor/prohuman_logo.png)
![](/images/sponsor/honvedelmi-miniszterium-logo.png)