HÍREK

Döntetlen a román bajnoki címvédő ellen

2024-02-10

Döntetlen a román bajnoki címvédő ellen

Csapatunk harmadik téli felkészülési mérkőzésén 1-1-es döntetlent játszott.

Felkészülési mérkőzés
MTK Budapest-FC Universitatea Olimpia Cluj 1-1 (0-0)

Budapest, Sándor Károly Labdarúgó Akadémia

Gólszerző: Csuhai (74.), illetve Balaceanu (59.)

MTK Budapest: Varga - Legendás, Bokor, Palama, Barkóczi, Pataki - Tenyei-Tóth, Murár, Zágor - Mészáros, Siklér.

Csereként pályára lépett: Csuhai, Farádi-Szabó, Farkas P., Végh, Voila.

Szombaton a harmadik téli felkészülési mérkőzését játszotta a Simple Női Liga és a Simple Női Kupa március elején esedékes folytatására készülő felnőtt csapatunk.

Az SK Sturm Graz elleni győzelem és a First Vienna FC 1894 elleni döntetlen után ezúttal a román bajnokság címvédője és jelenlegi második helyezettje, az FC Universitatea Olimpia Cluj volt az ellenfelünk a Sándor Károly Labdarúgó Akadémián.

Az ősszel a Bajnokok Ligája utolsó selejtezőköréig jutó és ott a cseh SK Slavia Praha ellen búcsúzó alakulat ellen támadólag léptünk fel, az első 15 percben kétszer is Zágor került lövőhelyzetbe, de előbb 18 méterről a bal alsó mellé lőtt, majd szépen játszott össze Siklérrel és Mészárossal, de a blokkolt próbálkozását védte a kapus.

A 19. percben közel jártak a vezetés megszerzéséhez a vendégek, a balról érkező lapos beadást Adina Borodi lőtte rá kapásból, de Varga Luca lábbal nagyot hárított.

A félidő második felében Murár és Mészáros is veszélyeztetett, de előbb a védők, majd a kapus tudott menteni. A 35. percben már a kolozsváriak kapusa is verve volt Tenyei-Tóth 22 méteres bombájánál, a felső lécről viszont kifelé pattant a labda.

A fordulást követően hat perccel a csereként beálló Csuhai lőtt, de a középre tartó kísérletet védte a hálóőr. Az 54. percben Palama ellen szabálytalankodtak a jobb oldalon, centikkel a tizenhatoson kívül. A kicsiben elvégzett szabadrúgást Legendás lőtte rá, de egy védő bele tudott lépni.

Az 59. percben némileg váratlanul előnybe kerültek a vendégek, Ioana Balaceanu talált Varga kapujába (0-1).

A bekapott gól után tudtunk váltani, Murár szabadrúgása nem sokkal kerülte el a kaput, majd a 70. percben Siklér próbálkozásába az utolsó pillanatban tudtak belevetődni.

Fölényünk a 74. percben viszont már góllá érett, Pataki adott be balról, Csuhai Vivien pedig közelről a hálóba fejelt, mellyel kialakult az 1-1-es végeredmény.

Csapatunk következő felkészülési mérkőzését a szlovák Spartak Myjava otthonában vívja február 17-én, szombaton 15 órától.

Makrai László vezetőedző értékelése: - A múlt szombati bécsi edzőmeccset követően néhány nap pihenőt kaptak a lányok, csütörtöktől edzettünk ismét. A felkészülés közepén járunk, így nem meglepő, hogy mentálisan kicsi fáradt a csapat a fizikai fáradtság mellett. Emiatt nem aggódom, mert pontosan ott tartunk a munkában, ahol ilyenkor tartani kell. Voltak lehetőségeink, ezt a meccset bőven meg lehetett volna nyerni, a kihagyott helyzetek is a mentális fáradtságnak tulajdonítom, de az eredmény ilyenkor egyáltalán nem számít. Hétfőtől dolgozunk tovább, az első bajnoki meccsig hátralévő időben a taktikai dolgok finomítása mellett a frissítésen, gyorsításon lesz a hangsúly. 

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-07-27 13:00 SÁNDOR KÁROLY LABDARÚGÓ AKADÉMIA

MTK BUDAPEST

VS

FIRST VIENNA FC 1894

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok