HÍREK

Elkezdik a lányok

2017-07-09

Elkezdik a lányok

Hétfőn délután megkezdi a felkészülést az előttünk álló bajnoki szezonra, valamint a Bajnokok Ligája küzdelmeire a Jet-Sol Liga legutóbbi kiírását megnyerő MTK Hungária FC együttese.

A bajnokcsapat tagjai csaknem egy hónapos pihenőt kaptak Szabados György vezetőedzőtől, ami rá is fért a lányokra, hétfőtől azonban kemény hetek várnak rájuk. Az első héten hazai környezetben készülhetnek a hölgyek, majd egy hétre Füzesgyarmatra vonul a keret edzőtáborozni.

A felkészülési időszakban több külföldi együttessel is oda-visszavágós alapon mérheti össze tudását az MTK Hungária. A csapat várható ellenfelei között több Bajnokok Ligája induló is megtalálható, mint például az FSK St. Pölten, a ZNK Osijek, a ZFK Spartak Subotica, illetve további elsőosztályú együttesek.

Ami a keret összetételét illeti, nagy játékosmozgás nem várható a csapatnál a nyáron, de lesznek távozók, illetve komoly erősítést jelentő érkezők is. A felkészülési időszakban megmutathatja magát több fiatal is utánpótlás csapatainkból, talán közülük kerülhet ki a 2017-18-as szezon Turányi Lillája.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-05-12 11:00 MTK UTÁNPÓTLÁS SPORTKÖZPONT

MTK BUDAPEST U15

VS

ST. MIHÁLY FC U15

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok