HÍREK

Farkas Attila: “Jó felkészülésen vagyunk túl, várjuk már a rajtot”

2021-08-12

Farkas Attila: “Jó felkészülésen vagyunk túl, várjuk már a rajtot”

Péntek este megkezdi csapatunk szereplését a Simple Női Ligában. Farkas Attila vezetőedzővel beszélgettünk a felkészülésről, a célokról, valamint az FTC elleni bajnokiról.

Május 26. után péntek este 20 órakor ismét tétmérkőzésen lép pályára felnőtt csapatunk. A bajnoki döntőhöz hasonlóan az FTC-Telekom lesz az ellenfelünk, ugyanúgy idegenben.

- Hat hét kőkemény munka van a hátunk mögött. A nyáron jelentősen átalakult a keret, több új futballista is érkezett, valamint a szakmai stábban is történtek változások. Az első két hétben az alap-állóképesség megszerzése mellett az volt a legfontosabb, hogy minél jobban megismerjük egymást. Erre kiváló alkalom volt a lipóti edzőtábor is, ahol az edzések mellett csapatépítő programokat is szerveztünk. Az elmúlt négy hétben már azt a játékot gyakoroltuk, amit játszani szeretnénk a tétmérkőzéseken. Az edzőmérkőzéseken sokat visszakaptam ebből, de arra a kérdésre, hogy hol tartunk pontosan, majd a bajnokik fogják megadni a választ. Összességében jó felkészülésen vagyunk túl, várjuk már a rajtot - mondta a felkészülésről Farkas Attila.

- Az utolsó héten az ellenfélből készültünk, valamint a péntekre eltervezett játékunkon finomítottunk. Az edzések is rövidebbek voltak, valamint a feszültséget is oldani kellett, mert már mindenki nagyon várja az első tétmeccset. Külön pikantériája a rajtnak, hogy az FTC ellen játszunk, az biztos, senkit nem kell majd motiválni az összecsapás előtt - nyilatkozta az utolsó napokról vezetőedzőnk.

Farkas Attila amondó, nem szabad abból kiindulni, mi történt a bajnoki döntőben.

- Természetesen megnéztem a két bajnoki döntőt, hogy mire készülhetünk a zöld-fehérektől. Náluk is vannak új arcok, légiósok is, de mivel az MLSZ  szabályozása szerint egyszerre csak négy külföldi lehet a pályán, biztosan nem tudtak úgy felállni, mint májusban, amikor öt külföldi volt a kezdőben és az a Nagy Virág is, aki már minket erősít.

- Nap mint nap azért dolgoznak a játékosok iskola és munka mellett, hogy minél jobbak legyenek. Nem lehet más a célunk, mint folyamatosan fejlődni, és mindkét sorozatban döntőbe jutni. Ezért edzünk minden nap, nem indulhatunk neki máshogy a szezonnak. Jó játékosok érkeztek, mindent megteszünk a jó eredményért - mondta a célokról mesterünk.

Az FTC elleni rangadót követően hazai pályán lépünk pályára a Haladás-Viktória ellen, a tervek szerint augusztus 21-én 17 órakor a BKV Előre Sporttelepen.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-29 14:00 MTK UTÁNPÓTLÁS SPORTKÖZPONT

MTK BUDAPEST U14

VS

BUDAPEST HONVÉD U14

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok