HÍREK

Fiatalokkal a csapatban magabiztos győzelem az edzőmeccsen

2023-02-18

Fiatalokkal a csapatban magabiztos győzelem az edzőmeccsen

Együttesünk negyedik előkészületi találkozóján hat góllal nyert.

Felkészülési mérkőzés
MTK Budapest–Szekszárdi WFC 7-1 (4-0)

Gólszerző: Zágor (13. - büntetőből), Milunovic (15., 39.) Gudchenko (18.), Magyarics (59.), Csuhai (61.), Farkas P. (88.), illetve Nádudvari (72.)

MTK Budapest: Varga (Rónyai 62.) - Legendás, Tagyi, Farádi-Szabó, Haraszti (Mislai 62.) - Diramerján (Gávris 62.), Barkóczi (Farkas P. 62.) - Gudchenko (Csuhai 30.), Milunovic (Tőzsér 62.), Magyarics - Zágor (Szabó M. 35.)

Vezetőedző: Makrai László

Szombaton negyedik felkészülési mérkőzését játszotta a bajnokság március közepén esedékes folytatására készülő felnőtt csapatunk, ellenfelünk ezúttal a Szekszárdi WFC volt.

Az élvonalbeli együttes ellen a felnőtt és korosztályos válogatottba meghívott Vachter Fanni, Erős Evelin, Vajda Orsolya, László Henrietta, Vas Hajna, Schvirján Dóra és Bánfi Gréta sem lépett pályára, míg sérülés és betegség miatt hiányzott Maria Palama, Murár Viktória és Bokor Blanka.

A találkozón így több, az utánpótlásunkban nevelkedő játékos is lehetőséget kapott, ott volt a kezdőcsapatban Diramerján Zsófia, míg csereként pályára lépett Szabó Melissza, Rónyai Gabriella, Gávris Gabriella, Mislai Fruzsina, Tőzsér Vanda és a 14 éves Farkas Panna is.

A találkozót jól kezdtük, az első tíz percben három kapura lövésünk is volt, de a vendégek kapusa hárítani tudott.

A következő tíz percben viszont háromszor is eredményesek voltunk: előbb Zágor Bernadett értékesítette higgadtan a kezezés után megítélt büntetőt (1-0), majd Olivera Milunovic (2-0) és Lyubov Gudchenko (3-0) is eredményes volt.

A 39. percben a csereként beálló Szabó Melissza adott gólpasszt, Milunovic pedig a bal felsőbe tekert (4-0).

A fordulást követően öt perccel Szabó került lövőhelyzetbe, próbálkozása nem sokkal ment el a bal alsó mellett. Az 59. percben tovább növeltük az előnyt, Magyarics Zoé a tizenhatoson belülről kilőtte a rövid felsőt (5-0).

Két perccel Csuhai Vivien szerelte le a kapust és a hálóba passzolt (6-0).

A 72. percben nagy helyzetbe kerültek a vendégek, a csereként lehetőséget kapó Rónyai hatalmasat védett, a kipattanót viszont belőtte a szekszárdi támadó, Nádudvari Anna (6-1).

A 77. percben Szabó járt közel a gólhoz, bombája azonban a felső lécről kifelé pattant. A 88. percben Farkas Panna lőtte ki a bal alsót, mellyel kialakult a 7-1-es végeredmény.

Makrai László vezetőedző értékelése: - Kellett ez a nehány nap pihenő a csapatnak, frissebbek, pőrgősebbek voltunk, mint a MOL Fehérvár FC elleni edzőmeccsen. Családias hangulatban telt az elmúlt néhány nap, hiszen a válogatott játékosok nincsenek velünk. Itt vannak viszont a fiatalok, akik ma is lehetőséget kaptak, a végén kis túlzással ificsapat volt a pályán. Jól nézett ki a játékunk, de természetesen még van hova fejlődni, mert tudunk és kell is ennél jobban játszanunk. Elégedett vagyok a fiatalokkal, ügyesek voltak, hab a tortán, hogy Farkas Panna 14 évesen gólt is szerzett. Szép jövő áll előttük, bízom benne, hogy a fejlődésük töretlen lesz.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-13 10:00 NEUMANN JÁNOS EGYETEM SPORTTELEP

MERCEDES KLC U14

VS

MTK BUDAPEST U14

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok