HÍREK

Fölényes győzelem a szerb élvonal ötödikje ellen

2023-02-25

Fölényes győzelem a szerb élvonal ötödikje ellen

Hat játékosunk is eredményes volt a Magyarkanizsa ellen.

Felkészülési mérkőzés
MTK Budapest–ŽFK TSC Kanjiža (Magyarkanizsa) 7-0 (4-0)

Gólszerző: Gudchenko (20.), Murár (28.), Magyarics (32.), Csuhai (44.), Milunovic (79., 85. - az elsőt büntetőből), Diramerján (83.)

MTK Budapest: Varga - Legendás (Bánfi 46,), Vas (Tagyi 46.), Farádi-Szabó, Haraszti (Mislai 66.) - Murár (Barkóczi 66.) - Gudchenko (Tőzsér 66.), Végh (Diramerján 60.), Milunovic, Magyarics - Csuhai (László 60.).

Vezetőedző: Makrai László

A Simple Női Liga március közepén esedékes folytatására készülő felnőtt csapatunk szombat délután az ötödik felkészülési mérkőzését játszotta, ellenfelünk ezúttal a szerb élvonal ötödik helyén álló ŽFK TSC Kanjiža volt.

A magyarkanizsai együttes ellen vezetőedzőnk Vachter Fanni, Maria Palama, Zágor Bernadett, Bokor Blanka, Vajda Orsolya és Erős Evelin játékára nem számíthatott sérülés, illetve betegség miatt.

A találkozó első helyzete csapatunk előtt adódott az 1. percben, Milunovic lövését kitolta a kapus, majd Gudchenko ismétlését is hárította. Egy percre rá a vendégek kerültek gólhelyzetbe, de a támadó a jobb alsó mellé lőtt.

A 5. percben Murár szabadrúgása, a 17. minutumban pedig Milunovic próbálkozása jelentett veszélyt. Fölényünk a 20. percben érett góllá, miután Haraszti balról érkező beadását Lyubov Gudchenko fejelte a hosszú sarokba (1-0).

A 28. percben megszületett a második gólunk is, Milunovic lekészítése után Murár Viktória lőtt a léc alá 17 méterről, középről (2-0).

A 32. percben Haraszti szabadrúgása után Magyarics Zoé elé pattant a labda, aki állítgatás nélkül a jobb alsóba bombázott (3-0).

A félidő legvégén Csuhai Vivien tekert a bal sarokba (4-0), így magabiztos előnnyel vonulhattunk pihenőre.

Az 52. percben Varga mutatott be szép védést, lábbal hárított a közeli lövést követően. A folytatásban több kisebb helyzet adódott, de újabb gól sokáig nem született.

A 79. percben László ellen szabálytalankodtak a tizenhatoson belül, a megítélt büntetőt Olivera Milunovic váltotta gólra (5-0).

A 83. percben Milunovic az alapvonalról laposan középre adott, U19-es csapatunk játékosa, Diramerján Zsófia közelről a hálóba passzolt (6-0).

Újabb két perccel később Milunovic csapott le egy röviden hazatett labdára, eltolta a kapus mellett és a hálóba lőtt (7-0).

Az utolsó percek gólt már nem hoztak, így 7-0-ra nyertünk az utolsó előtti felkészülési meccsünkön.

Makrai László vezetőedző értékelése: - Ezen a mérkőzésen sem tudtunk azzal a csapattal felállni, melyet a bajnokikon játszatni szeretnénk, de ilyen a felkészülés, válogatott program, sérülések, betegségek miatt mindig hiányzik valaki. Lassan már látjuk a fényt az alagút végén, hogy végre folytatódik a bajnokság. Több olyan dolgot viszontláttam ezen a mérkőzésen, melyeket gyakorolunk. Végre jönnek gólok átlövésből, beadás után, ezeket a tétmérkőzéseken is látni szeretnénk. Ezt a találkozót már próbáltuk úgy felfogni, mintha bajnoki lenne, jövő héten sem lesz ez másképp a DVTK ellen, mely egy remek erőfelmerő lesz az Astra elleni rajt előtt. A sérültjeink felépülése jól halad, szerencsére egyre többen tudnak a csapattal edzeni. Örülök, hogy a fiatalokat sikerült bevonni az első csapat munkájába, folyamatosan szoktatjuk őket a felnőtt focihoz. Jó visszaigazolás, hogy ezen a mérkőzésen az akadémisták közül Diramerján Zsófia eredményes tudott lenni.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-20 10:00 PUSKÁS FERENC LABDARÚGÓ AKADÉMIA

PUSKÁS AKADÉMIA FC U19

VS

MTK BUDAPEST U19

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok