HÍREK

Futballünnep a javából

2015-02-04

Futballünnep a javából

Az MTK Hungária négy napot tölthetett Németországban, a korábbi BL-győztes sztárcsapat, az 1. FFC Turbine Potsdam meghívásának eleget téve. A csapat második alkalommal vehetett részt a Turbine Hallencupon, amely a világ női labdarúgásának egyik legrangosabb téli teremtornája.

A németországi túra nagypályás edzőmérkőzéssel indult, melyet a Turbine Potsdam második csapatával vívott az MTK, a vendéglátók edzőközpontjában. A Bundesliga másodosztályában negyedik helyen álló Potsdam „B” komoly játékerőt képvisel, talán csak rutin tekintetében van lemaradása az első csapathoz képest, hiszen fiatal tehetségek alkotják keretét. A potsdamiak 4-1-es, megérdemelt sikert arattak az edzőmérkőzésen, de Kaján Zsanett találata és az MTK játéka többször is tapsra ragadtatta a találkozót helyszínen megtekintőket.

Szombaton kezdődtek a III.Turbine Hallencup küzdelmei. Az MTK Hungária a lengyel GKS Gornyik Leczna, az osztrák NÖSV Neulengbach, valamint az 1. FFCTurbine Potsdam csapataival került egy csoportba, míg a másik négyest az orosz FC Aurora Szentpétervár, a dán Bröndby IF, a svájci BSC Young Boys, illetve a cseh AS Sparta Prága csapatai alkották.

Ami az elmúlt évben nem sikerült, most rögtön az első mérkőzés második percében összejött, góllal nyitották a kék-fehér hölgyek a tornát. Kaján Zsanett gyönyörű kapufát is érintő találata nagy lendületet adott a gárdának, így a Gornyik Leczna elleni szép 3-1-es győzelemmel indult a hétvége. A következő csoportmeccs, már kevesebb örömöt hozott, bár a tavalyi súlyos vereségek után, ezúttal nehéz mérkőzésen múlta felül a Turbine Potsdam az MTK-t. Komolyan megizzadt a magyar résztvevő ellen legutóbbi BL riválisa, a Neulengbach is, mely végül egygólos győzelmet aratott a találkozón. A játéknapot a Gornyik Leczna elleni második mérkőzés zárta, ahol a kettő-kettes végeredmény azt jelentette, hogy négy ponttal, 5-7-es gólkülönbséggel abszolválta a szombati napot az MTK.

A torna második napján már látszott, hogy a tavaszra való felkészülés elején jár az MTK és talán megmutatkozott a pénteki, nagypályás mérkőzés okozta fáradság is. A magyar hölgyek nem tudták hozni az első nap eredményes játékát, pedig a vasárnap is jól indult. Kisebb csodával ért fel, hogy a Turbbine Potsdam az MTK ellen játszotta legszorosabb meccsét a tornán, csupán egy góllal, kettő-egyre tudott nyerni. Az osztrák bajnok elleni gólnélküli döntetlennek köszönhetően pedig ötödik pontját, és a harmadik helyet is megszerezte a magyar alakulat a „B” csoportban.

A korábban említett fáradtság és az ólomlábak sajnos éppen az 5-8. helyért vívott helyosztókon érték utol az MTK-s lányokat, akik az orosz Szentpétervár és a svájci bajnok Young Boys elleni találkozójukat is elveszítették, és végül a III. Turbine Hallencup nyolcadik helyén végeztek. A viadalt a házigazda 1.FFC Tirbine Potsdam nyerte a Bröndbyt és a Neulengbachot megelőzve.

Összességében kiemelhető, hogy az MTK ismét részt vehetett a női futball egyik legnagyobb ünnepén, teltház előtt szerepelve, a közönség szeretetét végig maga mellett tudva. Emellett természetesen rendkívül fontos, hogy újabb nemzetközi szinten szerzett tapasztalatokkal gazdagodhattak a labdarúgók és jó hírnevét vitték a klubnak Európában.

A német vezetők és szurkolók „találkozunk jövőre” mondattal búcsúztak el a kék-fehér delegációtól, így bízhatunk benne, hogy a két klub között kialakult remek kapcsolat révén a jövőben is részt vehet az MTK, a rangos megmérettetésen.

További részletek, interjúk rövidesen.

(Fotók: Mirko Kappes)

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-20 10:00 PUSKÁS FERENC LABDARÚGÓ AKADÉMIA

PUSKÁS AKADÉMIA FC U19

VS

MTK BUDAPEST U19

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok