HÍREK

"Győzelmek mellett a folyamatos fejlődés a cél" - Indul a Simple Női Liga

2020-08-15

"Győzelmek mellett a folyamatos fejlődés a cél" - Indul a Simple Női Liga

Vasárnap 11 órától a DVTK otthonában lépünk pályára a Simple Női Liga első fordulójában. Varga Attila vezetőedzővel beszélgettünk a felkészülésről és a célokról.

Közel két hónappal a legutóbbi tétmérkőzésünk után, és egy hónnapal a felkészülés kezdetét követően ismét bajnoki találkozón lép pályára csapatunk. A Simple Női Liga nyitókörében a DVTK otthonában vendégszerepelünk a klub edzőközpontjában.

“Rövid, de annál tartalmasabb volt ez az egy hónap. A pandémia miatt külföldi együttesek ellen nem tudtunk játszani, ezért két NB I-es női gárda mellett U16-os fiúcsapatok ellen kötöttünk le mérkőzéseket. Ellenük az volt a cél, hogy fizikálisan nagyobb terhelést kapjanak a lányok. Az adatokat látva ezeken az összecsapásokon több volt a sprintben megtett távolság, a csapat rá volt kényszerülve arra, hogy gyorsabban játsszon. Tudtuk, miben kell előrelépni, úgy érzem sikerült is. Örülök, hogy az újak érkezésével emberileg és szakmailag is kiváló játékosokkal bővült a keret. Sok fiatal érkezett az utánpótlásból, az ő integrálásuk hosszabb folyamat, de a csapatépítéssel is jól haladunk” - mondta a felkészülésről Varga Attila.

Az utolsó edzőmérkőzést nyolc nappal a DVTK elleni találkozó előtt vívtuk, így a héten már célegyenesbe fordult a felkészülés:

“A felkészülési után két héttel már bajnoki ritmusban zajlott a munka az idő rövidsége miatt. A hét elején a fizikális dolgokon volt hangsúly, szerdától pedig taktikai jellegű gyakorlások voltak, ahol többek között a pontrúgás-repertoárunkat is fejlesztettük. Jó állapotban vagyunk, nagyon várjuk már a mérkőzést.”

Legutóbb május végén találkoztunk a miskolciakkal, akkor az Új Hidegkuti Nándor Stadionban 5-1-re diadalmaskodtunk. Vezetőedzőnk amondó, nagy hibát követnénk el, ha abból a mérkőzésből messzemenő következtetéseket vonnánk le:

“Egyáltalán nem számít, mi történt májusban. Ők is, mi is nagy változásokon mentünk át. Ellenfelünket nyílván fűti a visszavágás vágya, de a mi céljaink is egyértelműek: szeretnénk győzelemmel kezdeni a bajnokságot. Örömteli, hogy szinte minden játékos hadra fogható. Sajnálom, hogy ilyen fura időpontot kerül sor a mérkőzésre, de alkalmazkodni fogunk ehhez is.”

A célokat így fogalmazta meg mesterünk:

“Természetesen szeretnénk mindent mérkőzést megnyerni, de nagyon fontos a folyamatos fejlődés is.”

A miskolci túrát követően az ETO FC Győr ellen lépünk pályára hazai pályán augusztus 22-én 17 órától.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-05-11 10:00 MTK UTÁNPÓTLÁS SPORTKÖZPONT

MTK BUDAPEST U19

VS

PUSKÁS AKADÉMIA FC U19

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok