HÍREK

Januárban ötödször is irány Potsdam!

2017-12-25

Januárban ötödször is irány Potsdam!

A lányok ismét kiérdemelték a meghívást.

Az elmúlt években már hagyománnyá vált, hogy az MTK Hungária FC részt vesz a kétszeres BL-győztes, hatszoros német bajnok sztárcsapat, a Turbine Potsdam által rendezett női, műfüves, nemzetközi terembajnokságon, Potsdamban.

Köszönet a szervezőknek, akik idén is meghívták bajnokcsapatunkat, így egy héttel a magyar teremtornát követően január utolsó hétvégéjén ismét pályára léphetünk a teltházas MBS Arénában.

A korábbi évekhez hasonlóan az MTK-n kívül több, a német nézőknek már jól ismert bajnokcsapatot felvonultat a torna. A tavaly diadalmaskodó házigazdák és a 2016-ban győztes osztrák SKN St. Pölten mellett az AC Sparta Prague is részt vesz az eseményen, és már szinte biztos a skót Glasgow City, valamint a litván FK Gintra Universitetas szereplése is.

A napokban véglegesen kiderül a még egyelőre nem ismert további két induló együttes kiléte is.

A 6. Nemzetközi AOK Turbine Hallencup nézői ismét izgalmas tornára számíthatnak, a szervezők ráadásul kiegészítő programokkal is várják az MBS Arénába kilátogató drukkereket.

Kombinált, a torna mindkét napjára érvényes belépőket online ITT lehet vásárolni. 

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-05-12 11:00 MTK UTÁNPÓTLÁS SPORTKÖZPONT

MTK BUDAPEST U15

VS

ST. MIHÁLY FC U15

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok