HÍREK

Kisasszonyfutball: Interjú Oláh Adriennel (LAPSZEMLE)

2014-11-17

Kisasszonyfutball: Interjú Oláh Adriennel (LAPSZEMLE)

– Ha megkérdeznék a véleményemet a magyar női foci világáról, mindenképpen sokkal nagyobb hírverést biztosítanék neki, mert kevesen tudják, hogy az MTK női csapata a BL legjobb 32 együttese közé jutott ebben a szezonban is.

Az ellentmondásos megítélésű ifjú szőke hölgy azért lehetett a jelen szakasz utolsó interjúalanya, mert a tudósításokban is a bal oldali csatár zárja az összeállítást. Az U15 korosztály berkeiben jártasabbak – vezetők, edzők, szülők, ellenfelek – már jól ismerik őt, én azonban életnagyságban akkor láttam először, amikor Budapesten megtartották a leány U15 korosztály második területi középdöntő körét, hat csapat (két csoport) részvételével.

Ennyit jegyeztem fel akkor: „… ígéretesebb volt az Astra all-round játékosa, Oláh Adrienn, aki csapata három szerzett gólja közül egyet átengedett ugyan csapattársának, de emellett, ha kellett, labdaszerzőként, szervező középpályásként és árnyékcsatárként is emlékezetes két mérkőzést játszott.”

A teljes cikk itt olvasható.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2023-02-04 14:00 MYJAVA

SPARTAK MYJAVA

VS

MTK

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok