HÍREK
Makrai László: “Nem lehet panaszom a csapatra”
2023-08-27
![Makrai László: “Nem lehet panaszom a csapatra”](https://mtkbudapest.hu/attachments/newssubheroimage/attachment2437835401.jpg)
Így értékelte vezetőedzőnk az FTC-Telekom elleni hazai bajnoki mérkőzést.
Makrai László vezetőedző értékelése: - A vereség ellenére nem lehet panaszom a csapatra, a védekezés részében minimális hibákat követtünk el. Jól megoldottuk a 90 perc során, hogy lezártuk a területeket, a mélyen visszalépő játékosokat egyből sikerült felvenni. Sajnos három buta gólt kaptunk, az elsőnél odaajándékoztuk a labdát, majd jött a tizenegyes és a pontrúgás utáni találat. Emellett hatalmas ziccerei nem voltak az ellenfélnek. Hiányérzetem a támadójátékunk miatt van, labdaszerzés után az építkezésben hiányoltam a bátorságot, illetve kevés emberrel értünk fel a kapu elé. Minden kiadtak a lányok magukból ebben a rekkenő hőségben, amit tudtunk, megtettünk, hétfőn átbeszéljük a dolgokat és készülünk az ETO ellen. A stabil védekezésünknek Győrben is meg kell maradnia, előre játékban több kell majd, és akkor elérhetünk egy jó eredményt idegenben.
Kapcsolódó cikkek
Szponzorok
![](/images/sponsor/tippmix.jpg)
![](/images/sponsor/simplenoiliga.png)
![](/images/sponsor/prohuman_logo.png)
![](/images/sponsor/honvedelmi-miniszterium-logo.png)