HÍREK

Medgyes szerint egyes

2014-10-06

Medgyes szerint egyes

Az MTK Hungária FC vezetőedzője optimistán várja a szerdai Bajnokok Ligája mérkőzést, de szerinte a játékosoknak többet kell nyújtani a legjobbjuknál.

Október 8-án, szerdán az utolsó, a nemzetközi porondon még versenyben lévő magyar labdarúgócsapat próbálja meg teljesíteni az eddig lehetetlennek tűnő feladatot, bejutni Európa legjobb tizenhat női együttese közé. 

Az MTK Hungária FC este hat órakor, a felcsúti Pancho Arénában lép pályára az osztrák NÖSV Neulengbach ellen, és remélhetőleg sok néző előtt ér el olyan eredményt, hogy a továbbjutás szempontjából jó eséllyel utazhasson az egy héttel későbbi visszavágóra. 

Bár az osztrákok előkelő helyet foglalnak el az európai rangsorban, az elmúlt évekkel ellentétben ezúttal reális cél lehet a legjobb tizenhatba jutás a magyarok számára. Ehhez azonban Medgyes Péter vezetőedző véleménye szerint a maximumot kell nyújtani:

– Nagy nap lesz, nemcsak az MTK, hanem az egész magyar labdarúgás számára is. Ritkán fordul elő, hogy magyar csapatnak esélye van a főtábla második körébe jutni. A Neulengbach nem véletlenül áll az európai rangsor élbolyában. Rutinos, remek képességű gárda, mely az elmúlt években kivívta a tiszteletet egész Európában. Nyáron ugyan jelentősen meggyengült a keretük, de ez nem változtat a tényen, hogy az osztrákok a párharc esélyesei.
Ettől függetlenül, ha minden játékosom úgy focizik majd a két mérkőzésen, ahogy elvárom, és tudása maximumát nyújtja, elérhetjük azt a bravúrt, amelyre már nagyon rászolgált a sportág. Mindenkire szükség lesz, az első játékostól, az utolsóig, a szurkolók buzdítására és a Jóisten támogatására.
Mást nem ígérhetünk, a végsőkig küzdeni fogunk, hogy büszkévé tegyük az MTK drukkereket, és valamennyi magyar szurkolót - fogalmazott a szakember.

JEGYVÁSÁRLÁS

[image]

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-20 10:00 PUSKÁS FERENC LABDARÚGÓ AKADÉMIA

PUSKÁS AKADÉMIA FC U19

VS

MTK BUDAPEST U19

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok